FILMKRITIKA – A Netflix akcióthrillerje Ryan Gosling és Chris Evans főszereplésével sokkal több akciót kínál, mint izgalmat. Nomen est omen: bár a tömény akció szinte egy pillanatra sem nyugszik, a mellé kanyarított történet „szürke”, fantáziátlan és semmitmondó.

 

 

A szürke ember a Netflix történetének legdrágább produkciója: a költségvetés a hírek szerint 200 millió dollár körül mozgott. Ezért bizony jó sok előfizetőre van továbbra is szükség – pedig a számuk egyre csökken… És vajon mire ment el ez a tömérdek pénz? Ha már régóta szeretnéd látni, ahogy Prága óvárosát szétlövik egy epikus lövöldözésben, akkor „A szürke ember” az, amire vártál. Minden más mércével mérve A szürke ember szürke és középszerű.

A Russo testvérek („Bosszúállók: Végtelen háború”, „Bosszúállók: Végjáték”) rendezték. A film Mark Greaney 2009-es regénye alapján készült és film pénteken került fel Netflixre, az USA-ban pedig külvárosi mozikban is megtekinthető.

 

 

Ryan Gosling, a „Hatos”

 

Ryan Gosling játssza a címszereplőt, vagy más néven a „Hatost” egy jófiú CIA-s bérgyilkos, legalábbis, amennyire jófiú lehet egy bérgyilkos, akit egy rosszfiú CIA-s bérgyilkos üldöz. (A Hatossal ellentétben ő már szerződéssel dolgozik a CIA-nak). Helyszínekben és akcióban nincs hiány: a golyóktól hemzsegő Prága mellett a helyszínek között szerepel Baku, Bangkok, Berlin, Horvátország, Hongkong, Langley (természetesen), London, Bécs és Washington D.C. A 200 millió dollárnak az a része, amit nem töltényekre költöttek, egyértelműen az utazási költségvetésre, meg a sztárokra ment el – köztük leginkább Chris Evans-re, aki Gosling nemezisét játssza.

Ryan Gosling alakítása leginkább a szokásos sztoikus akcióhősé, aki egyetlen arckifejezéssel megússza a film 80%-át. Hiába no: egy számmal jelölt karakter eljátszása ezt teszi egy színésszel. Hatos egy fogpiszkálót rágcsál, miközben végrehajtja a feladatot. Időnként rágózik is, és legalább kétszer kacsint egyet a nem megfelelő helyzetekben, de ez inkább csak arra jó, hogy a semmitmondó és fantáziátlan párbeszédeket valahogy ellensúlyozza.

 

 

Chris Evans: a mániákus gonosz

 

Az ő karaktere, Lloyd Hansen igazán ijesztő kombináció: egy szociopata, aki egyfolytában fecseg és anno a Harvardra járt. Lloyd a Dungeon Keeper 2 egykori szlogenjéhez illően „gonosz és ezt élvezi”. Könnyű megérteni Evans nyilvánvaló örömét Lloyd alakításában. A karaktere tulajdonképpen Steve Rogers rosszfiús változata, ami Russóék számára is kézenfekvő, hiszen ők rendezték Evans-szel az utolsó két Amerika kapitány-filmet is. Ahelyett, hogy a védjegyévé vált pajzsot viselné, ez az Amerika nélküli kapitány a védjegyévé vált bajuszt viseli. Kicsit olyan is, mint egy „viccesebb”, vidámabb Henry Cavill a Mission Impossible Utóhatásból, aki abban a filmben szintén egy bajszos, jóvágású, gonosz CIA ügynököt alakított, aki szintén a főellenség volt. Ez van, Chris, most lebuktál.

Aztán onnan is tudjuk, hogy a Hatos a jó, Lloyd pedig rossz, hogy milyen társaságba keveredtek. Sixnek két védelmezője van, nyugdíjas magas rangú ügynökségi tisztviselők, akiket Billy Bob Thornton és Alfre Woodard alakít. Thornton, aki elég szépen őszül (neki kellene a címszereplőnek lennie), rendben van. Woodard még Goslingnál is sztoikusabb, bár ő legalább igyekszik összeszűkíteni a szemeit, hogy valamivel ráerősítsen.

Hansen emberei – nem mintha valaha is követné bárki utasítását – két magas rangú CIA ügynök, akik egy kicsit túlságosan is buzgón akarnak még magasabb rangúak lenni, ha értitek, mire gondolok. Őket Regé-Jean Page („Bridgerton”) és Jessica Henwick („Trónok harca”, „A Mátrix feltámadása”) alakítják. Igazából mindkét alakítás és karakter rendben lenne, ha több képernyőidőt kapnának. Kicsit vérzik az embernek a szíve, hogy nem egy fokkal reálisabb kémsorozatban látja ezeket a karaktereket, ahol nem kell a film 80%-ának arról szólnia, hogy minden robban és mindenkit szanaszét lőnek.

Aztán itt van Ana de Armas, aki Ryan Gosling mellett már alakította annak virtuális AI „barátnőjét” a Blade Runner 2049-ben, itt pedig egy CIA-ügynöknőt alakít, aki az egyik oldalon indul, és a másik oldalon köt ki. Ismerős már neki ez a szerep is: a tavaly őszi James Bond-filmben: a Nincs idő meghalniban is egy CIA-akcióhősnőt alakított. Aki bírja a csinos színésznőt ebben a szerepkörben, az örülhet: jön a John Wick-spin-off, ahol megint csak lövöldözni fog, mintha nem lenne holnap.

Végül itt van a gyerekszínész Julia Butters, aki a Volt egyszer egy nap a… című filmben gyerekszínésznőként olyan nagy benyomást tett Hollywoodban. Thornton karakterének unokahúgát alakítva hol duzzog, hol fél, hol félti a főszereplőket. Nagyon neki sem kellett megerőltetnie magát.

 

 

Michael Bay bevállalná

 

Aki a minimálisan is realista kémfilmeket szereti, az A szürke embert jobb, ha messziről elkerüli, mert az akciójelenetek nagyjából a Michael Bay, vagy John Woo filmeket idézik. Persze, ez egy akciófilm, minek kötekedem én itt? Melyik akciófilm realista, nem igaz? A gond csak az, hogy A szürke emberben ezt már a nevetséges szintet éri el. A prágai lövöldözés, ha filmvígjáték lenne, talán működne, annyira abszurd benne az akciót. De ez nem így van, szóval ahelyett, hogy nagyon izgulnánk, inkább csak a fejünket fogjuk ezeknél. Ráadásul az állandó lövöldözés, az állandó utazások, Lloyd állandó ripacskodása egy idő után borzasztóan önismétlővé és fárasztóvá válnak.

Russóék azt mondták, hogy reménykednek egy Netflixes „Szürke ember” franchise-ban. Greaney egy tucat regényt írt a sorozathoz, szóval az anyag megvan. Kétségtelenül ez magyarázza, hogy több fontos cselekményszálat is függőben hagytak. Ha A szürke ember történetesen nem egy tizenkettő egy tucat akciófilm lenne, még örülhetnénk is ennek…

-BadSector-