SOROZATKRITIKA – Arnold Schwarzenegger visszatér az akció-vígjáték műfajához a Netflix új sorozatában, a FUBAR-ban, amelyben egy titkos CIA-ügynököt alakít, akinek a lánya is ugyanebben a szakmában dolgozik. A két generációs kémcsalád kalandjai közben nemcsak a világ megmentésével kell megbirkózniuk, hanem egymás megismerésével és elviselésével is. A sorozat azonban nem sikerül annyira viccesnek és izgalmasnak, mint amilyennek lennie kéne.

 

 

Schwarzenegger az 1994-es Két tűz között című filmjének nyomdokain halad a FUBAR-ban, amelyben egy híres szuperkémet játszik, aki időt és energiát nem sajnál, amikor a nemzetközi terroristák elleni harcról van szó, miközben titkolja munkáját a családja elől. A csavar az, hogy ezúttal van egy lánya is, akitől megtudja, hogy ő is a CIA-nak dolgozik. A sztori nem sok újdonságot tartogat, és inkább egy apa-lánya változata az Két tűz közöttnek.

 

 

Apa, lánya kémek és egyik sem tudta a másikról

 

Schwarzenegger Luke Brunner néven futó CIA-ügynököt alakít, aki éppen nyugdíjba készül. Luke szeretné újraéleszteni a házasságát Tally-val (Fabiana Udenio), akit 15 évvel ezelőtt elhagyott a folytonos távolléte miatt – amit persze nem tudott megmagyarázni neki, hiszen titkos ügynök volt. Ám mielőtt elkezdhetné javítani a kapcsolatát, a CIA igazgatója Dot (Barbara Eve Harris) ráveszi, hogy vállaljon el még egy utolsó feladatot: semlegesítse Boro-t (Gabriel Luna), egy fegyverkereskedőt, akivel különös kapcsolatban áll. Kiderül ugyanis, hogy Luke megölte Boro apját, majd hiába próbálta jó útra terelni őt titkos támogatójaként.

Boro gonosz tervet eszel ki: el akar adni egy hordozható nukleáris bombát más gazfickóknak, és mivel ismeri Luke-ot (egy régi álneve alapján), örömmel fogadja őt a bázisán. Ám amit Luke ott talál, az nem csak zsoldosokból álló csapat, hanem a lánya Emma (Monica Barbaro), aki azt állította magáról, hogy egy civil szervezetnél dolgozik. Mindketten dühösek egymásra az életükön át tartó hazugságok miatt, amelyekkel eltitkolták egymás elől kilétüket és foglalkozásukat. Ha ezek a csalások nem lennének elég ahhoz, hogy összekovácsolják őket rokon lelkeknek, akkor az biztosan igen, hogy mindketten munkamániások és háttérbe szorítják a szeretteiket – különösen Emma, aki egy csetlő-botló általános iskolai tanárba szerelmes Carter-be (Jay Baruchel), akinek fogalma sincs arról, hogy a barátnője egy Atomszőke-szintű szupergyilkos kém.

 

 

Amikor nincs meg a „kém-ia”

 

A FUBAR egyik legnagyobb problémája, hogy a két kém főszereplő között nincs meg az a „kém-ia”, ami elengedhetetlen lenne egy ilyen típusú akció-vígjátékhoz. Schwarzenegger és Barbaro nem tudnak meggyőzően játszani egy apa-lánya párost, akik egyszerre szeretik és utálják egymást. A párbeszédeik sablonosak és erőltetettek, a humoruk pedig inkább kínos és fárasztó, mint vicces. A sorozat próbálja kihasználni Schwarzenegger korábbi filmjeinek utalásait és önmagán való nevetését, de ezek sem mentik meg a lapos poénokat és a cselekmény hiányosságait.

A FUBAR másik gyenge pontja a mellékszereplők sora, akik közül egyik sem emlékezetes vagy szórakoztató, inkább csak a legtöbbször irritálók és ők is fárasztóak. A legrosszabb talán Jay Baruchel karaktere, Carter, aki Emma szerelme és a sorozat legfőbb komikus alakja. Baruchel azonban túljátssza a szerepét, és olyan idegesítően viselkedik, hogy az ember csak sajnálni tudja Emma-t, hogy miért van vele. Carter egy tipikus lúzer figura, aki nem tud semmit sem a világról vagy a nőkről, és a legtöbbször panaszkodik és nyafog, vagy makog és nyafog. A sorozat próbálja őt szimpatikussá tenni azzal, hogy ő az egyetlen normális ember a sok kém között, de ez nem sikerül neki. Elég nehéz elhinni, hogy egy Emma-kaliberű nő mit akar egy ilyen mamlasztól.

 

 

„Túl öregek vagyunk ehhez a sz@rhoz”

 

A FUBAR akciójelenetei sem nyújtanak sok izgalmat vagy látványosságot. A sorozat nem tudja eldönteni, hogy mennyire akar komolyan venni magát, és ezért olyan helyzetekbe keveri a szereplőit, amelyek hol túl realisztikusak, hol túl abszurdok ahhoz, hogy hihetőek legyenek. A harcok és lövöldözések unalmasak és sablonosak, a kaszkadőrmutatványok pedig nem érik el Schwarzenegger korábbi filmjeinek szintjét. Hiába: a 75 év, az 75 és Arnold Schwarzeneggeren már nagyon meglátszik a kora az akciójelenetek során.

A sorozat legnagyobb ellenfele Boro (Gabriel Luna), egy fegyverkereskedő, akinek egy nukleáris bomba van a birtokában. Boro azonban nem tűnik veszélyesnek vagy karizmatikusnak, hanem inkább egy sablonos gonosztevőnek, akinek nincs semmi motivációja vagy háttértörténete.

A FUBAR legjobb része talán az a néhány jelenet, amelyben Schwarzenegger régi barátai és kollégái tűnnek fel vendégszereplőként. Ilyen például Tom Arnold, aki a Két tűz között-ben volt Schwarzenegger partnere, és most is hasonló szerepet tölt be. Arnold jól hozza a laza és vicces ügynök figuráját, és jól kiegészíti Schwarzenegger komorságát. Egy másik kellemes meglepetés Fortune Feimster , aki egy CIA-analitikust alakít, aki segít Luke-nak és Emmának a küldetésükben. Feimster humorérzéke frissességet visz a sorozatba, és sokszor ő menti meg a jeleneteket a laposságtól.

 

 

A kémek, akik nem tudták megnevettetni a nézőket

 

Schwarzenegger remek komikus és az akció-vígjáték a kedvenc műfaja, amelyben már vagy harminc-negyven éve igazán profi. Éppen ezért nehéz megérteni, hogy a FUBAR mitől lett ennyire vacak, vagy legalább miért képes jobban kihozni Schwarzenegger akció-vígjáték potenciálját. A sorozat se nem elég vicces, se nem elég izgalmas, az eredetiségtől pedig olyan messze van, mint ide Lacháza. A szereplők és az általuk alakított karakterek nem szimpatikusak, viccesek vagy érdekesek, a történet pedig tele van klisékkel és logikai bukfencekkel és egy-két olyan debil és gyermeteg poénnal, hogy egy időre ki kell kellett kapcsolnom a tévét, mielőtt folytatni tudtam. A sorozat egyetlen erénye talán az, hogy Schwarzenegger még mindig rendelkezik bizonyos karizmával és bájjal, amivel képes eladni a legrosszabb poénokat is. De ez sem elég ahhoz, hogy megmentse ezt a felejthető és felesleges produkciót.

-BadSector-