FILMKRITIKA – Andy Muschietti legújabb rendezése, a Flash már az első pillanattól kezdve száguld az időben. A régóta várt DC blockbuster az idő fogalmát vizsgálja, ami figyelemre méltó téma, tekintve a film kanyargós útját a nagyvászonra. Milyen áldozatokat hozna valaki, ha azzal a képességgel lenne felruházva, hogy megelőzze magát a fényt és megfordítsa az idő folyását? A film erre a kérdésre igyekszik könnyed, mégis hatásos módon választ adni.

 

 

Ironikus, hogy egy olyan film, amelynek ennyi év kellett ahhoz, hogy végre a nagyvászonra kerüljön, a kész film az idő múlását teszi az egyik fő témájává. A film legfőbb motívuma a következő: ha képes lennél a fénysebességnél gyorsabban futni és fizikailag visszaforgatni az időt, milyen áldozatokat lennél hajlandó meghozni azokért, akik fontosak neked?

 

A film első képkockáin a Warner Bros. és a DC logók különböző történelmi változatokban cikáznak át a vásznon, jelezve, hogy ez a film a múlt és a jelen faggatásában egyaránt érdekelt. Azok, akik azt remélik, hogy ez a film a Snyderverse egy ultrakomoly maradványa lesz, csalódni fognak, mert a Flash mindenekelőtt egy vígjáték, amely nemcsak a képregényekből, hanem olyan dolgokból is egyértelműen inspirálódik, mint a „Vissza a jövőbe” és a Marveles „Doctor Strange” franchise, hogy elmesélje saját multiverzális történetét arról, mi történik, ha Barry Allen (Ezra Miller, akinek személyes problémái sok szempontból beárnyékolták a film készítését) megzavarja a tér-idő kontinuumot. Az eredmény egyértelműen az utóbbi idők egyik legjobb DC-filmje lett, és egy nyilvánvalóan szükséges emlékeztető arra, hogy egyetlen szilárd forgatókönyv fontosabb, mint bármilyen tízéves terv, amit egy stúdió ígér, vagy az állandó, ide-oda retcon, ami a Marvel és a DC filmes univerzumának is az igazi rákfenéje.

A Flash-nek vannak problémái, az biztos, de tagadhatatlanul szórakoztató is, még Ezra Miller botrányai ellenére is, amelyek kétségtelenül beárnyékolták azért a produkciót, ezt nehéz teljesen figyelmen kívül hagyni. A film dicséretére legyen mondva, Ezra Miller mindent megtesz azért, hogy mindezt elfeledtesse veled azzal, hogy karrierje eddigi legnagyobb közönségsikert arató alakítását nyújtja.

 

 

Az Igazság Ligájának gondnoka

 

Barry a filmet az Igazság Ligája önjelölt „gondnokaként” kezdi, aki a „denevéressz*rt” takarítja el, amikor Bruce Wayne (Ben Affleck) szükség esetén őt hívja segítségül. A filmet egy látványos jelenet nyitja, amelyben Barry-t hívják, hogy mentse meg az ártatlan civileket egy összeomló gothami kórházban; miközben Batman a Batbike-on üldözi a rosszfiúkat egy szokásos (kissé klisés) akciójelenete során, egy nővér és több csecsemő száguld ki az ablakon, miközben a kórház összeomlik (ez a legkevésbé sem klisés).

Barry ezt viccesen „babaköszöntőnek” nevezi, és a Flashen múlik, hogy megmentse őket és elkerülje a katasztrófát. A jelenet nagyon vicces, lelassítva és Barry ultragyors mozgásán keresztül látjuk, ahogy betör egy automatába, hogy felturbózza a kalóriaszámát, és elég energiát adjon neki, hogy megmentse a csecsemőket, akik mindannyian irreálisan drámai (és emiatt vicces) szintű veszélynek vannak kitéve. Az egyiket a levegőben üvegszilánkokkal akarják leszúrni, egy másikat majdnem felnyársalnak egy késsel, egy harmadik pedig egy savval teli üveget lát, amely a térben száguld, és egyenesen felé tart. A film ezzel teljes egészében a rajzfilmek területére lépett, és ennek a lehetetlennek tűnő dilemmának a kreatív megoldása az egyetlen olyan jelenetnek tűnik, amelyben Muschietti csavaros humorérzéke teljes mértékben megmutatkozik. Szerintem ez minden idők legjobb lassított szuperhősjelenete, messze felülmúlva a későbbi „X-Men” filmek bevallottan lenyűgöző Quicksilver jeleneteit.

Hőstettei ellenére Barry nem elégedett jelenlegi élethelyzetével, és hamarosan felfedezi, hogy olyan gyorsan tud futni, hogy egy időtlen alvilágba tud berobbanni, ahol egy lenyűgöző „Chrono Bowl”, egy elsüllyedt amfiteátrum közepén találja magát, amely minden emlékének vizuális reprezentációját tartalmazza. Természetesen nem bírja ki, hogy ne szórakozzon a múlttal, bár Wayne, aki tud egy-két dolgot a veszteségről, óva inti Barryt, hogy ne hagyja, hogy a saját tragédiája határozza meg őt. A világ (és saját) szerencsétlenségére Barry nem veszi azonnal a szívére ezt a tanácsot.

 

 

Világosan meghatározott motivációk

 

Jó oka van arra, hogy a múlttal szórakozik (vagy legalábbis érthető oka van): Barry kétségbeesetten vissza akar menni az időben, hogy megmentse a szüleit. Az anyját (Maribel Verdú) még kisfiú korában meggyilkolták a gyerekkori otthonában, az apját (Ron Livingston) pedig gyilkosnak kiáltották ki, és rács mögé dugták, pedig Barry tudja, hogy az apja ártatlan. Livingston a lehető legtöbbet hozza ki a nagyon kevés képernyőidőből, empátiával és kedvességgel ruházza fel a karakterét, még akkor is, ha a helyzete teljesen reménytelennek tűnik. Verdú a flashbackekben Barry anyukájaként szintén sokat tesz a kevésből, érzelmi töltetet adva egy olyan filmnek, amely komoly játékideje alatt a történetmesélésnek egyébként is fontos szerepe van.

Barry az apja kiszabadításának szentelte felnőtt életét, feláldozva a saját magánéletét, és órákat töltött könyvek tanulmányozásával, hogy megtalálja a lehetséges kiskapukat. De a bizonyítékok hiánya azt jelenti, hogy apja lehetőségei gyorsan lejárnak, és Barry nem bírja elviselni a gondolatot, hogy mindkét szülőjét elveszítheti. Rövid időre újra kapcsolatba kerül Iris Westtel (Kiersey Clemons), egy újságírónővel és régi egyetemi barátjával, akibe belezúgott, de ez a film kevésbé Barry lehetséges szerelmi életére koncentrál, mint inkább annak nyomon követésére, hogy mi történik, amikor elkerülhetetlenül szétzilál az idővonalat azzal, hogy megpróbálja megmenteni a szüleit.

 

 

Micheal Keaton visszatér, fan service-hegyek is kipipálva

 

Barry múltváltoztatási kísérlete messzemenő következményekkel jár: Barry egy alternatív idősík múltjában köt ki, ahol 18 éves önmagával (akit a hosszabb hajú Miller alakít) kell kapcsolatba lépnie. A dolgok nagyon rosszul alakulnak, és amikor Zod (Michael Shannon) megjelenik, hogy a Földet a földdel tegye egyenlővé, Barry rájön, hogy a dolgok nem úgy fognak alakulni, ahogy az előző filmekben láttuk, mert ez az univerzum annyira más. Azért, hogy újraegyesítse az Igazság Ligáját, találkozik Bruce Wayne-nel, akit ebben a világban a rajongók kedvence, Michael Keaton alakít, aki láthatóan élvezi, hogy visszatérhet egyik leghíresebb szerepébe. Keaton többféle árnyalatot is eljátszhat Batman ezen változataként: hosszú hajú kiégett, sztoikus egyenes ember a két Barryvel, vonakodó megmentő, akcióhős és inspiráló vezető. Barryvel a hasonló traumáik miatt kötődik össze és az ő akciójelenetei a film igazi fénypontjai: az ő Batmanje több katonát is úgy intéz el, hogy a rajongóknak, akik már régóta vágytak arra, hogy ezt a Sötét Lovagot egy modern harci jelenetben lássák, nagy örömet okoz majd.

Rengeteg kikacsintás van a ’89 és ’92 közötti két filmes Bat-futamának soraira és pillanataira, és bár néhány rajongó egész biztosan eksztatikusan felsikolt majd, miközben a képernyőre mutat (a la DiCaprio mém), amikor megismétli az emlékezetes sorokat azokból a filmekből, nem mindig van narratív értelme a karakter ezen változatának. „Fan service oblige”, ugye… Szerencsére ezek a célzások és kikacsintások azért nem teszik tönkre az egész hangulatot, mint más filmek esetében.

 

 

Supergirl szuper kegyetlen

 

A film másik főszereplője Supergirl (Sasha Calle) és Calle olyan kegyetlenséget hoz a karakterbe, amit élőszereplős alakításban még nem láttunk. Nem bízik az emberiségben, de tudja, hogy neki és új barátainak szembe kell szállniuk Zoddal, hogy megmentsék a bolygót. A csúcspontot jelentő összecsapásuk, amely a trailerben is hangsúlyosan szerepel, egy üres sivatag közepén zajlik, ami arra utal, hogy Muschietti hallgatott a közönség panaszaira a Zack Snyder-féle Acélemberben Superman és Zod harcának a városra kiterjedő járulékos kárairól, és a rendező kihasználja ezt a lehetőséget, hogy megpróbáljon egy alternatív verzióját adni az eseményeknek, amely talán jobban tetszene azoknak, akik ilyen dolgokkal foglalkoznak, amikor egy szuperhősfilmeket néznek.

A rendező ötletes látványvilágot hoz az akcióhoz, többek között egy hosszabb jelenetet, amelyben Barry a film elején száguld otthonából, Central Cityből Gothambe, a kamera lassan forog Barry körül a távolból, miközben az utcákon robog, és a világ meghajlik körülötte, ahogy áthalad a területen. Bár a harmadik felvonás kicsit a túltolt CGI-s effektusokban fullad, a Chrono Bowl vizuális ötletessége és néhány lassított jelenet kreatív rendezése nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a film élvezhető élményt nyújtson. A két Barry integrációja pedig zökkenőmentesnek tűnik: Miller két változata olyan lenyűgözően természetes módon lép kapcsolatba egymással, hogy az ember szinte elfelejti, mennyi munka kellett a jelenetek forgatásához.

 

 

Záró gondolatok

 

A Flash rengeteg popkulturális utalást, cameót és easter egget tartalmaz, amelyekről az emberek biztosan egy ideig beszélni fognak, és amelyeket a premier estéjén az interneten is el fognak spoilerezni. Tőled függ, hogy ezek mennyire működnek nálad (a közönség zöme biztosan értetlenül áll majd egy bizonyos cameo előtt, amit csak a hardcore DC-rajongók vagy a rendszeres filmhíreket olvasók fognak megérteni), de az a tény, hogy a film képes ellenállni mindezeknek az eltereléseknek, és mégis megtartja az erős érzelmi magot, a Christina Hodson, John Francis Daley & Jonathan Goldstein és Joby Harold által írt forgatókönyv erejét bizonyítja.

Egyes poénok jobban működnek, mint mások, de összességében a film ezen a téren is elég sikeres. A film készítői tudják, hogy a két Barry interakciója néhány néző számára talán egy kicsit sok lehet, tekintve ennek a karakternek a szociálisan esetlen, a szó minden értelmében örökmozgó személyiségét, ezért magában a filmben kommentálják ezt, hogy megelőzzék ezt a kritikát. Bár ritkán nevettem hangosan, sok komikus pillanatot szórakoztatónak találtam, ami azért fontos dolog, ha egy film a játékideje nagy részében erre a frekvenciára van hangolva.

Bár van néhány panaszom, és van néhány fejvakaró elvarratlan szál, a „The Flash” még mindig egy vicces, érzelmes, akciódús közönségszórakoztató film, amely a valaha készült legjobb DC-filmek közé tartozik.

-BadSector-