Indiana Jones és a sors tárcsája – Ennek a Harrison Fordnak már a múzeumban a helye

FILMKRITIKA – Természetesen James Mangold nem Steven Spielberg, ahogyan az is igazságtalan lenne, ha bármelyik hollywoodi rendezőt Spielberg mércéjéhez igazítanánk. Sőt, valójában csodálatra méltó, hogy Mangold meglelte a saját stílusát, hogy pontot tegyen ennek a meghökkentően öreg franchise-nak a végére. Azt viszont sajnálatos módon nem találta meg, hogy vajon miért volt egyáltalán szükség ezt a franchise-t ismét elővenni.

 

 

Akárcsak Luke Skywalker vagy Charles Foster Kane Polgár Kane, Indiana Jones is azon karakterek közé tartozik, akiket szinte magával a filmmel szinonimának érezhetünk. Steven Spielberg filmsorozata, amelyben egy régészprofesszort követhetünk nyomon, aki másodállásban szuperhős, napjainkban beleivódott már a popkultúrába, ahogy az a híres jelenet is, ahogy Indiana Jones félreugrik az óriási guruló kőgolyó elől. Az elveszett frigyláda fosztogatói olyan, mintha gyerekkorunk része lenne.

Ugyanez nem mondható el a hírhedt Indiana Jones és a kristálykoponya királysága című 2008-as folytatásról, amely tönkretette a franchise-t. (És a hűtőszekrényt.) Így nem meglepő, hogy az új Indiana Jones és a sors tárcsája egy kísérlet a pályakorrekcióra. James Mangold rendező vette át Spielbergtől a franchise gyeplőjét, hogy egy olyan kalandot rendezzen, amelyben a nácik elleni versenyben kontinenseket járunk be.

 

MOZI HÍREK - Nemrég Harrison Ford elmesélt egy vicces történetet arról, hogy azért utasította vissza a kaszkadőri segítséget az Indiana Jones és a sors tárcsája című filmben, mert úgy akart kinézni, mint egy öregember.

 

Indy öreg és mogorva, csakúgy, mint maga Ford

 

1969-ben Indiana Jones (Harrison Ford) már rég túl van a kincsvadászat napjain. Ford médiaszemélyiségéhez hasonlóan Indy is öreg és mogorva: tipikusan az a zsémbes kisnyugdíjas szomszéd, akit próbálsz messziről elkerülni, hacsak meglátod. Hamar kiderül, hogy elkeseredett, talán még depressziós is, mert az asztalán válási papírok hevernek, amelyeket réges-régi szerelme, Marion (Karen Allen) küldött neki.

Azon a napon, amikor nyugdíjba vonul egyetemi tanári állásából, megkeresi Helena Shaw (Phoebe Waller-Bridge), keresztlánya, aki barátja, Basil (Toby Jones) gyermeke a régi szép időkből, a második világháborúból. A lány az Antiküthéra, Archimédesz rég elveszett ereklyéje után kutat, amely apját kissé téveszmékbe kergette, és amely a szóbeszéd szerint „az idő hasadékaiba” vezeti használóját. Más szóval, az időutazás képességéhez.

 

 

Mads Mikkelsen: a náci tudós, emós hajjal

 

Szintén az Antiküthéra vadászik egy csoport megmaradt náci – élén a tudós Jürgen Vollerrel, akit a viccesen emós hajviseletű Mads Mikkelsen alakít -, akiknek az eszközre aljas náci célokra van szükségük, amelyeknek köze van a háború újraírásához. Nincs hát mese (illetve, épphogy ettől van): Indynek le kell porolnia híres kalapját, talán utoljára.

A sors tárcsája már az elején fergeteges akciójelenetekkel van megtöltve, egy mozgó vonat tetején zajló ökölharctól kezdve a New York-i metróalagutakon keresztül lóháton történő eszeveszett versenyfutásig. A Tanger kanyargós sikátoraiban zajló tuk-tuk-üldözés ugyanilyen lebilincselő, különösen, ahogy Helena és Indiana járműről járműre ugrál és harcolnak a náci bűnözőkkel. De ahogy a jelenetek egyre robbanékonyabbá válnak, és a tét egyre nő, egyre inkább az irreális vizuális effektek és woke elemekkel is feltöltött sablonos és unalmas történet veszik át az irányítást, miközben eltelepszik rajtunk a merő unalom. A csúcspontot jelentő összecsapás csak egy Ubisoft videójátékra hasonlít, és vizuálisan semmi izgalmasat sem nyújt.

 

MOZI HÍREK - James Mangold rendező a D23 Expón mutatta be az első hosszabb részletet a készülő ötödik Indiana Jones-kalandból, a közönség pedig megőrült Harrison Ford bejelentésére. Indiana Jones 5.

 

Ez lett Mangold veszte

 

Pedig Mangold egy nagyon jó rendező, aki képes remek közönségkedvenceket (Az aszfalt királyai, A nyughatatlan) rendezni, és még a haldokló X-Men-franchise-ba is új életet lehelni a Logannal. De az Indiana Jones és a sors tárcsájába beletört a kreatív bicskája. A film vizuális stílusa olyannyira dögunalmas, hogy minden személyiséget elveszítette. Amikor Indiana Jones Az elveszett frigyláda fosztogatóiban fáklyafényben járja be az utat az elrejtett barlangok között, a külvilág és a hátborzongató sírkamra közötti kontraszt egyedülálló csodát idéz. De itt gyakorlatilag minden sötétben játszódó jelenet gyéren megvilágított és nehezen látható. És mint sok más modern blockbuster, A sors tárcsája is a gyors vágásokra támaszkodik, amelyek fokozzák Indiana és a nácik verekedéseinek tempóját, de a koreográfia alig kivehető, így a néző ezeken is csak unatkozik.

Abból ítélve, ahogy Harrison Ford a cannes-i premieren könnybe lábadt a szeme, amikor Indiana Jonesról beszélt, ez az egyik legkedvesebb karaktere, és mindent belead a karakter feltételezett utolsó kiruccanásába. Indiana Jones, az idősebb férfi érthetően lomha ügyetlenségével navigál a pörgős akciójelenetek között, miközben még mindig jó nagyokat üt. (Egy alkalommal panaszkodik a „gyenge csigolyáira”.) De Ford a film csendesebb jeleneteiben is egyszerre pátosszal teli és sztoikus, mintha ő is tudná, hogy ennyi idősen már – hiába szeretjük – nem sok keresnivalója van egy ennyire akción alapuló kalandfilmben.

 

MOZI HÍREK - Az Indiana Jones és a sors tárcsája című filmben Harrison Ford felveszi az ikonikus fedorát és bőrdzsekit egy utolsó kalandhoz a legendás régész szerepében.

 

Fan service mindenek felett

 

Ahogy a Pókember: Nincs hazaút című film is, amely a nosztalgikus hatás kedvéért egyesíti a korábbi Pókembereket, ez egy újabb örökölt folytatás, amely feláldozza a történetet a gyakori cameók javára, és a franchise jó hírnevét csavarja ki, amennyit csak tudja. Mangold (aki a forgatókönyvet Jez Butterworth-szel, John-Henry Butterworth-szel és David Koepp-pel közösen írta) ügyetlenül szórja a kikacsintásokat Indy korábbi kalandjaira: egy mélytengeri angolnákkal való összecsapás egy kikacsintós viccet eredményez arról, hogy azok kígyókra hasonlítanak, és az ostorának hiábavalósága a lövésekkel szemben az elveszett frigyláda fosztogatóinak harcát idézi.

És amikor már úgy tűnik, hogy Mangold a történet végén egy merész húzásra szánja el magát, a film meghunyászkodik a könnyes fan service előtt, és egy iszonyúan giccses búcsúba torkollik, amely ismét a rajongók kiszolgálására és elismerésére törekszik, és ezen utolsó cameo kedvéért elveszi Indiana Jones minden macho karakánságát, tehát pestiesen szólva: saját magát szúrja tökön. Ez a döntés azt tükrözi, amit az ilyen nyögvenyelős folytatások nagyrészt képviselnek: nem olyan epikus módon, vagy érdekesen zárnak le egy történetet, ahogy a karakterek azt megérdemelnék, hanem úgy, hogy a legszélesebb közönségnek kedvezzenek, akik könnybe lábadt szemmel emlékeznek vissza, amikor Icukát elvitték a moziba az első részre.

 

 

A Kristálykoponya rossz emlékét sem sikerült szétzúzni

 

Ahhoz képest, hogy a film elvileg megpróbálta korrigálni a lehangoló műanyag igénytelenség emlékét, amelyet a Kristálykoponya hagyott maga után a sorozat előző lezárásaként, a Sors tárcsája meglepően szürke és unalmas. Csalódást keltő lenyomata az azt megelőző, sokkal jobb Indiana Jones-filmeknek. Az egész viszonylag hozzáértően van összerakva, elég szórakoztató akciójelenetekkel ahhoz, hogy a két és fél órás játékideje alatt aránylag lekösse a közönséget.

De annyira képtelen bármilyen szempontból meglepni, vagy megszokott klisés történet és akciójelenetek tespedtségéből felrázni, hogy nagyon kevés emlékezetes pillanatot tudhat magáénak. Végső soron a film csak egy fájdalmas emlékeztető arra, hogy milyen jó dolgunk volt régen.

-BadSector-

 

Indiana Jones és a végzet tárcsája

Rendezés - 5.6
Színészek - 6.2
Történet - 4.8
Látvány/akció - 6.6
Hangulat - 4.8

5.6

KÖZEPES

Az Indiana Jones és a sors tárcsája képtelen bármilyen szempontból meglepni, vagy megszokott klisés történet és akciójelenetek tespedtségéből felrázni, hogy nagy kevés emlékezetes pillanatot tudhat magáénak. Végső soron a film csak egy fájdalmas emlékeztető arra, hogy milyen jó dolgunk volt régen.

User Rating: 2.55 ( 1 votes)

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines – including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu