SOROZATKRITIKA – Az Apple TV Plus-on látható A levegő urai című új sorozat Az elit alakulat trilógia egyfajta záróakkordjaként érkezik, és igazán különleges élményt nyújt a háborús sorozatokra fogékony nézőknek. Ez az újabb második világháborús dráma a vadászgépek és nehézbombázók pilótáira fókuszál, az első néhány részben nagy hangsúlyt fektetve a kőkemény légiharcokra, később pedig a megrázó, drámai eseményekre. A sorozat a 100-as Bombázócsoport történetét dolgozza fel, és lenyűgöző látványvilággal, valamint mély emberi történetekkel kalauzolja el a nézőt a háborús események sűrűjébe.

 

 

„Nem éppen úgy sikerült, ahogy elképzeltük, igaz?” – mereng el John „Bucky” Egan őrnagy (Callum Turner), miközben barátjához, Gale „Buck” Cleven őrnagyhoz (Austin Butler) fordul a második világháború viharos színpadán, az „A levegő urai” című drámában. Egan szavai nem csupán saját és társaik kényszerű földön maradására utalnak – ami a nácik miatt lehetetlenné teszi számukra a B-17 bombázók vezetését, amiben a legjobbak –, hanem a sorozat megítélésére is rávilágítanak.

 

 

Második világháborús Shakespeare-i tragédia és gyilkos összecsapások több ezer méter magasan a levegőben

 

Egan megjegyzése a nézőkre is érvényes, hiszen a sorozat kezdetben két furcsa alakú Puzzle darabként tűnik fel, amelyek idővel mégis tökéletesen illeszkednek egymáshoz. A levegő urai első fele egyfajta második világháborús Shakespeare-i tragédiára emlékeztet (tele indulattal és elfojtott dühvel, meg persze jó sok légi akcióval), egészen a középső részek irányváltásáig, amikor a történet igazán magára talál, és egy érzelmekkel teli, kielégítő lezárást nyújt.

A levegő urai, Donald L. Miller 2006-ban megjelent azonos című könyvének adaptációja, Steven Spielberg, Tom Hanks és Gary Goetzman (Az elit alakulat és a The Pacific alkotói) keze alatt készült. A sorozat a 100-as Bombázócsoport hőstetteit dolgozza fel, ezzel lezárva a második világháborúról szóló epikus trilógiát.

A sorozat, hasonlóan elődeihez, hatalmas terjedelmű, látványos és ambiciózus. Lenyűgöző látványt nyújt, amikor a B-17-es repülő erődök felszállnak egy londoni repülőtérről, hogy bombázó futamokat hajtsanak végre német célpontok ellen. A sorozatban látható akciójelenetek a televíziós történelem leglátványosabbjai közé tartoznak. Felejtsük el a Trónok harca sárkányait, a levegő urai bombázó küldetései egyszerűen őrületesek.

A bombázó küldetések kezdetben kísértetiesen csendesen indulnak, majd fokozatosan épülnek fel egy rettenetes kakofóniává, ahogy az amerikai pilóták légvédelmi tüzérséggel és ellenséges vadászgépekkel küzdenek meg, hogy teljesítsék a tengeralattjáró bázisok, gyárak és más katonai célpontok elleni küldetéseiket. A képernyőn megjelenő pilótáknak le kell győzniük a rettegésüket, miközben ezeket az ormótlan, gyakran alig működő, toldozott-foldozott behemótokat próbálják irányítani a több ezer méter magasan a levegőben, az ellenséges légvédelem és a német Messerschmidt vadászgépek gyilkos tüzében.

 

 

Fikció és valóság

 

1943 októberében a 100-as Bombázócsoport egy csapat repülőgépet indított Németország felé. Az egyetlen visszatérő gépet Robert „Rosie” Rosenthal (Nate Mann) vezette, aki két motor, belső kommunikációs rendszer és oxigénellátó rendszer elvesztése ellenére is vissza tudott térni Angliába. Ez az esemény valóságos tragédia volt, ahol 120 amerikai élet veszett oda, és az újraértelmezése lehetővé teszi, hogy a nézők érezzék a háborúban részt vevő emberek áldozatának súlyát.

A levegő urai hitelességét számos történelmi apróság is fokozza. Kevesen tudták például, hogy a Norden Bombázó Célzóberendezés az egyik legtitkosabb projekt volt, amelyen a szövetségesek dolgoztak. Ugyancsak rejtély volt az amerikaiak veszélyes nappali bombázási stratégiája, és még az, miért viselik a pilóták a híres bombázó dzsekiket. Mindezek a részletek hozzájárulnak a sorozat hitelességéhez.

Ebben a pillanatban valószínűleg nem érted, miért nem kapott kiemelkedően magas pontszámot A levegő urai. És ez részben jogos is, mert A levegő urai első fele rendkívül látványos és izgalmas légiharcokkal van tele. Az halálos, gyilkos kockázat szinte tapintható, és a légicsaták vizuális ábrázolása (különösen egy jó nagy 4-s tévén) páratlan. Ennek ellenére a sorozat történeti kezdetben elég régimódi stílusban és szinte fájdalmasan lassú „slow burning” módban fokozaton ég.

Ennek részben az is az oka, hogy a sorozat első néhány részében még nincs elég jól felépítve a a két ifjú titán pilóta és tiszt: Bucky Egan és Buck Cleven közötti barátság, mert a háttértörténetük még nincs kellően kibontakoztatva. Az egyenruhájukban rendkívül snájdigan feszítő két fess fiatal főszereplő egy 1940-es évekbeli fekete-fehér fénykép alapján barátoknak kellene lenniük, de a nézők nem kapnak elegendő információt a testvéries kapcsolatukról ahhoz, hogy ez őszintének tűnjön. Az elit alakulat és a The Pacific – A hős alakulat sorozatokkal ellentétben A levegő urai története nem kínál lehetőséget arra, hogy megmutassák a háború előtti vagy a kiképzés során kialakult kötelékeket. Így amikor a sorozat elkezdődik, úgy érzed, mintha már egy folyamatban lévő évadot néznél.

„Érzel valamit?” – kérdezi Egan őrnagy Curtis Biddick hadnagytól (Barry Keoghan) egy korai küldetés után, amely balul sül el. Egan, a légierő végrehajtója, sok pilótát veszített el, és bánatát az alkoholba fojtja. Ennek egy olyan pillanatnak kellene lennie, ami megrázza a nézőket a számtalan áldozat miatti tragédia okán. De mivel a karakterek közötti kapcsolatokat, különösen a főszereplők közötti kötelékeket nem mutatták be megfelelően az elején, ez a pillanat annyira nem könnyfakasztó. Amikor egy résszel később egy fontos karakter meghal, annak is alig van érzelmi hatása.

 

 

Új irány a sorozat közepén

 

Szerencsére a levegő urai a szezon közepén új irányzékot vesz. Rosie karaktere egyre központibb szerepet kap, a navigátor és a sorozat narrátora, Harry Crosby (Anthony Boyle) története szépen kibontakozik, három Tuskegee pilóta bevezetése komoly hatást gyakorol (egy jelenet Josiah Cross-szal, mint Richard Macon kapitány, könnyfakasztó), és a mindig ragyogó Bel Powley bevitelével kellő energiát és humort csempész a sorozatba.

De A levegő urai második fele más módon is a képernyő elég szögez minket. A fogolytáboros történetszál által még tragikusabb és izgalmasabbá válik a cselekmény, sokkal inkább izgulni fogunk a karakterekért és (az eleinte kicsit infantilis módon hasonló becenevű) Buck és Bucky barátsága és erősebb történeti elem lesz.

Bár kicsit lassan bontakozik ki ez a sorozat, szóval aki még csak az eddigi két részt látta, az talán elsőre nincs lenyűgözve a sorozattól – még az egyébként iszonyúan látványos légicsaták ellenére sem. De kitartás! Ez a sorozat be fog indulni és ha fogékony vagy a drámai háborús történetekre, a második felétől már azt fogod kívánni, hogy bárcsak sose lenne vége.

-Herpai Gergely (BadSector)-