FILMKRITIKA – Március 13-án, este, egy díszvetítés keretében láthattuk az Aréna plázában a Most vagy soha! című hatmilliárdos filmet, amely a március 15-höz vezető eseményeket mutatta be Petőfi és a „márciusi ifjak” szemszögéből, akciójelenetekkel megspékelve. A vetítésen több mint 900 ember vett részt és több moziteremben is látható volt a film, szóval az elég „vicces” trailer és a jól ismert „kormányzati háttér”, no meg a közpénzből ráköltött, indokolatlan magasnak hangzó büdzsé ellenére mi is érdeklődve mentünk el minden idők eddigi legdrágább magyar filmjére.

 

 

Az 1848-as forradalom a magyar történelem egyik legfontosabb állomása – részben a nemzeti önrendelkezés vágya, részben az egyéni szabadságjogok kivívása miatt is – így tulajdonképpen érthetetlen, hogy olyan sok jelentősebb film nem is nagyon készült ebben a témában. Most így kapásból a Jókai Mór regénye alapján készült A kőszívű ember fiai, vagy Sára Sándor klasszikus huszárfilmje, a 80 huszár jutnak eszembe, kifejezetten Petőfiről és a márciusi eseményekről szóló ötvenes évekbeli klasszikus pedig a Föltámadott a tenger. Ami az újabb filmeket illeti, a 2010-es években mindössze egyetlen film dolgozta fel ezt a témát, a 2019-es Guerilla, de ennek is utána kellett keresnem ezen az oldalon: mert olyan nagy visszhangot nem kapott. Részben érintette a 48-as eseményeket a 2017-es Kincsem is, de annyira nem jelentősen, mert már a bukott szabadságharc után játszódott. Igazából tehát lett volna már értelme egy újabb látványos, kosztümös történelmi filmnek, ami feldolgozta a forradalmat, csak hát nem így…

 

 

Hatmilliárd forint helyett hatmilliárd érv, hogy történelmi hűséget miért ne várjunk

 

Amikor először kikerült a film trailere, engem az erőteljesen Guy Ritchie akciófilmjeire emlékeztetett, csak sokkal bénább, műanyag kivitelezésben, igazi humor nélkül. A teljes filmből azért kiderült, hogy Guy Ritchie-nek nem sok köze van hozzá, a Most vagy soha inkább egy nemzeti pátosszal vastagon megkent, kétdimenziós történelmi kosztümös akciófilm, béna akciójelenetekkel, rendkívül erőltetett párbeszédekkel, általában véve gyenge, vagy középszerű alakításokkal és persze, burkolt nyugatellenes propagandával, ahol most éppen a gonosz osztrákok a hunyók, akiket kb. 1800-as évekbeli náciknak ábrázol a film, ahogy puskatussal vernek, „Rohadt magyar!” felkiáltással osztrák tisztek magyar tüntetőket. Az olyan nüanszokkal, hogy egyébként a történelmi kontextus ennél sokkal összetettebb volt, hogy például a 48-as forradalom olyan autoriter, császári hatalom ellen is harcolt, mint amilyet a jelenkorban, a film – többek között Facebookon is közpénzből nyomatott, véresszájú kormánypropagandájáról elhíresült – producere: Rácz Kálmán… akarom mondani, „Rákay Philip” is kiszolgál, ez a film már nem nagyon foglalkozik.

De a konkrét történelmi tényeket is erősen figyelmen kívül hagyja a Most vagy soha! 1848 március 14-én semmilyen osztrák rendőrterror sem volt az utcán, nem volt tiltott nyelv a magyar oktatás az iskolákban és még sorolhatnánk a film tengernyi történelemhamisításait, de ennek a filmkritikának most nem ez a feladata.

 

 

A „gonosch” árnyéka

 

A film nagyjából két szálon fut (méghozzá a szó fizikai értelmében is, erről majd rövidesen), egyrészt Petőfiék nyomában jár, ahogy ide, meg oda vonulnak a „néppel” Budapesten, hogy például Táncsics Mihályt kiszabadítsák, másrészt az osztrákok magyar ügynökét, Farkasch-t (Horváth Ottó Lajos) és embereit követi (közülük érdemes kiemelni A martfűi rémből is ismert Jászberényi Gábort, aki egyébként egész korrekt módon alakít egy érdekes bűnöző karaktert a rá jellemző profizmussal), akik folyamatosan próbálják valamilyen módon „szabotálni” a márciusi ifjak tevékenységét, sokszor egész egyszerűen oly módon, hogy meg próbálják ölni őket.

Egyébként ez sem lett volna egy érdektelen narratíva, csakhogy Farkasch annyira végtelenül ostoba és egydimenziós főgonosz a filmben, hogy lehetetlen komolyan venni és nem kiröhögni. A film egyébként számtalan komikus forrása, hogy mennyire idióta, szerencsétlen és a leggagyibb B kategóriás akciófilmekre és krimikre hasonlító ellenlábas ez a karakter, aki csak megy, megy és megy előre, mint valami szocreál Terminátor. Nem az őt alakító színész tehet róla, mert Horváth Ottó Lajos nagyjából kisajtolta, amit ebből a pocsékul megírt karakterből ki lehet, hanem a szovjet propagandafilmekre emlékeztető bárgyú és bugyuta forgatókönyv. Farkasch motivációi teljesen érthetetlenek, mert az odáig OK, hogy az osztrákok ügynöke, de miközben mániákusan próbál keresztbe tenni a forradalomnak, Petőfiéknek, és konkrétan a Petőfi-házaspárnak (nem visszariadva a konkrét gyilkossági kísérletektől és Szendrey Júlia vegzálásától sem), egyáltalán nincs kidolgozva, hogy amúgy honnan ez az engesztelhetetlen gyűlölet. Az biztos, hogy nem „szakmai elhivatottság”, mert amikor egy alkalommal a főnökei megpróbálják „lesittelni”, akkor utána folytatja tovább a saját kis hadjáratát és vendettáját, mint ha mi sem történt volna. Teljesen értelmetlen és totálisan alulírt az ostoba karaktere.

 

 

Öt tonna pátosz

 

A főgonosz mellett nem túl meggyőző a film főszereplője, Petőfi sem, akit Berettyán Nándor alakít. A 31 éves Berettyán leginkább színházszínész (a Wikipédia szerint a számtalan színházszerepe mellett eddig egyedül egy filmes szerepe volt, a 2022-es Attila ostora) és feltételezem, hogy a rossz rendezői instrukciók miatt vállalta be, hogy az állandóan erőltetetten előre hulló hajtincsei mögül olyan röhejes módon delejesen mereszti a szemeit a film több jelenetében is, ráadásul olyan pillanatokban, ahol ez inkább vicces, mint hatásos. Berettyán alakítása, beszédjei, gesztusai egyébként nem meglepő módon rendkívül színpadiasok (nem csak akkor, amikor a helyzet megköveteli) de ez a többi színészre is jellemző és ez valahol nagyon sok magyar film rákfenéje is. Mindenesetre ez itt hatványozottan igaz.

A színpadiasság mellett a többi színész alakítása erősen vegyes, általában véve azért nem a színészi játékkal van baj, hanem az alulírt karakterekkel, a rettenetesen pátoszos, az ötvenes évek filmjeire emlékeztető módon giccses párbeszédekkel és leginkább a borzasztóan hiteltelen, logikátlan és a történelmi karakterekhez abszolút nem illő forgatókönyvvel, tele bárgyú, bugyuta „akcióval”.

Azzal a forgatókönyvvel, amelyből természetesen az aktuálpolitika sem hiányzik, ahogy arra egy Rákay Philip filmes produkciónál számíthattunk is. „Természetesen” az mindenhonnan kimaradt (a film végéről is, amely felsorolta, hogy kivel mi történt a forradalom alatt és a leverése után), hogy amúgy a forradalom leverésében Oroszország is jeleskedett a leginkább és esélyesen (jelenlegi történelmi ismereteink alapján) Petőfit is orosz katonák ölték meg, de mindenesetre részt vettek abban a csatában, ahol a költő meghalt. Mivel a jelenlegi, a Putyin-féle Oroszországhoz való kormányzati dörgölőzés ennek a jól ismert történelmi ténynek még csak a megemlítését is kizárja, így nem csoda, hogy ez NER szerepelt… akarom mondani: nem szerepelt semmilyen formában a filmben. Hiába az egyébként valóban vérprofi látvány és VFX effektek (a film egyetlen tényleg szinte hibátlan aspektusa), ha maga a film, tartalmában egy újabb adaléka az Aranybulla utáni NER-szemétnek. Ha Petőfiék most lennének fiatal forradalmárok, van rá egy erős fogadásom, hogy kik ellen lázadnának, de az is biztos, hogy Rákay Philip és a NER sem róluk forgatna filmet…

-Herpai Gergely (BadSector)-