Sony Xperia M5 – A fekete bárány

TECH – Az utóbbi időben a Sony is követve a trendeket egyre csak méretesebb termékeket dobott a piacra. Szerencsére az M5 már, hogy úgy fogalmazzak emberibb mérettel került a polcokra. A küllem, a paraméterek nagyjából megegyeznek az M4 Aqua típusú Xperia-val. Az egyetlen különbség a megemlített előd M szériás készülék és az M5 között, hogy ez utóbbi egy pár grammot azért felhízott mielőtt elérhetővé vált volna a számunkra.

 

A kijelző megmaradt 5 hüvelykesnek, ami már azért sem jelent problémát, mert a nagyobb kézzel megáldott emberek is problémamentesen képesek használni. A Full HD kijelző dob némit a felhasználói élményen, a kijelző betekintési szöge teljesen korrekt, a képminőség jó, a megjelenített szövegeket napsütésben is könnyen olvashatjuk. A kezelőgombok is a képernyőn kaptak helyet, így a borítás elülső-alsó része teljesen mentes a gomboktól.

Alul-fölül egy-egy rést találunk, amikbe egy mikrofont és egy hangszórót tömködtek a Sony mérnökei. (Nos, igen… A stereo hangzás ezúttal kimaradt a repertoárból.) A telefont magunkkal szembe tartva a Sony felirat mellett megtaláljuk a gigászi kameralencsét, a fény- és közelségérzékelőt és természetesen egy állapotjelző LED-et is.

A hardvert tekintve elmondhatjuk, hogy pozitív változások érték az M szériát az 5-ös sorszámú készülékkel, viszont ugyanez a szoftverről nem mondható el, mivel az egyenesen visszafejlődött.

A hátoldal tetejének sarkában találjuk a kamerát és a mellette posztoló LED-vakut, amik kényelmesen foglalnak helyet a sík üveglapon, ami a készülék hátoldalát képezi. Remekül mutat az üveg az M5-ösön, az egyetlen probléma, hogy olyan tendenciával rögzíti az ujjlenyomatainkat, hogy a rendőrségi eszközök (amik erre a célra használatosak) fülük-farkuk behúzva bujdosnak el, mikor az M5 belép az őrsre. (Nosza egy rendőrvicc…) Tehát nem kétség, hogy gyakorta kell mosnunk a kicsikét. (Ez a por és vízálló felépítésnek köszönhetően természetesen nem túl nagy probléma.)

A küllemről még annyit, hogy a fém sarkokat egy műanyag oldalsó borítás határolja, amin a szokott helyen (alul) üldögél a microUSB és a kihangosító nyílása. A készülék bal oldalán találjuk a SIM-ek és a microSD fémtálcáját, felül pedig egy 3,5 mm-es jack kapott helyet, közvetlenül a másodlagos mikrofon mellett. Fekete pont a Sony-nak, hogy a jobb oldalon elhelyezkedő bekapcsoló- és hangerőszabályozó gombokat ezúttal sem tudta volna kényelmetlenebb helyre pakolni, na de ezt már megszokhattuk tőlük. Ugyanezen oldalon foglal helyet a kameragomb is.

A hardvert tekintve elmondhatjuk, hogy pozitív változások érték az M szériát az 5-ös sorszámú készülékkel, viszont ugyanez a szoftverről nem mondható el, mivel az egyenesen visszafejlődött.

Nem pironkodik a hardver miatt

A MediaTek HELIO x10-es chip-je megfelelően pörgeti a ketyerét a maga 2GHz-s órajelével, 64 bites készletével és természetesen a nyolc Cortex-A53-as maggal, 3GB RAM-mal és PowerVR G6200-as grafikus gyorsítójával. Mindez persze csak hangzatra olyan epikus, ugyanis a dolgát ugyan elvégzi, viszont a tesztelés során nem kevés elmaradást tapasztalhattunk a megjelenítés terén, ami ellentmondásba keverte a készülék 1080-as képmegjelenítését a valóságos „közelébe-se-ér” ténnyel. Hiába minden, a processzor és a GPU is alacsonyabb értékeket mutat a beharangozott/vártnál. További probléma, hogy a fokozott terhelés következtében a telefon komplett bal oldala képes felforrósodni.

A hardvert tekintve elmondhatjuk, hogy pozitív változások érték az M szériát az 5-ös sorszámú készülékkel, viszont ugyanez a szoftverről nem mondható el, mivel az egyenesen visszafejlődött.

Szoftveresen sem gáz

Az okostelefont bekapcsolva a Sony-tól megszokott kezelőfelület kacsint ránk, ami az Android 5.0-ra épül. Enyhébb szaggatás sajnos észrevehető a rendszer működése közben, viszont egyáltalán nem zavaró mennyiségben és mértékben, így ez az apró hiba ne tántorítson el senkit. A RAM-oknak köszönhetően a multitask is remekül működik, elég ritkán kell az újratöltés jelenségével találkoznunk, a programok között pedig egyszerűen, pillanatok alatt váltogathatunk.

Esetleges széria-gondok

Sajnos nem bizonyult egyedi esetnek, amit egy kollega vetett fel saját tesztelése folyamán, amikor is a készülék letörölte minden adatát a microSD kártyájáról pár óra használat után. A jelenség nálam megismétlődött, a microSD kártyát eltávolítottam a telefonról, hogy a számítógépről adatokat helyezzek rá, a későbbiekben visszahelyezve a kártyát a marokkészülékbe egy darabig működött, aztán… Az első tünet az volt, amikor is nem találta a memóriakártyát, egy gyors eltávolítás-visszahelyezés procedúrát követően pedig ugyan megtalálta, viszont 0byte-os fájlokat láttam csak elhelyezve rajta.

A profilválasztás lehetőségét szintén elvette a Sony, így az esetleges üzemmódokat a hangerő szabályozásával tudjuk „testre szabni”. (Back to the past…)

A hardvert tekintve elmondhatjuk, hogy pozitív változások érték az M szériát az 5-ös sorszámú készülékkel, viszont ugyanez a szoftverről nem mondható el, mivel az egyenesen visszafejlődött.

Hibáktól nem mentes, de a kezelése

A felhasználóbarát testreszabhatósága a kezelőfelületnek remek ötlet volt. Szinte nincs olyan pontja a rendszernek amit ne tudnánk saját ízlésünk szerint átalakítani, kicserélni, sőt, ha nem szeretnénk bajlódni érdemes körülnézni a Sony online rendszerében, ugyanis rengeteg sablon várja az érdeklődőket, amik átalakítják a telefon elrendezését.

A képek minősége elfogadható, a fotózási lehetőségeink is perfektül meg lettek oldva. Az elülső kamera az mellett, hogy 13 megapixeles, még egy auto-fókusz opcióval is rendelkezik. A hátulsó testvére pedig már 21,5 megapixelt bír.

Az audio része a készüléknek teljesen perfect, hasonlóképpen a képek megjelenítéséhez és a képkészítéshez, ezen a téren sem találtam kivetni valót a Sony Xperia M5-ben.

A hardvert tekintve elmondhatjuk, hogy pozitív változások érték az M szériát az 5-ös sorszámú készülékkel, viszont ugyanez a szoftverről nem mondható el, mivel az egyenesen visszafejlődött.

Fáradékony a kicsike

A majd’ azonos mérető Z széria 3-as képviselőjében ugyebár egy 3100mAh-s akkumulátort volt képes belepakolni a Sony csapata, ami remekül képes volt kiszolgálni a felhasználók igényeit, azonban valamiért ezen a téren ezúttal inkább spóroltak, és egy mindösszesen 2600mAh-s akksival bökik ki a szemünket. Ez azt jelenti, hogy normális körülmények között (nem nyúzod egész nap) egy napot azért kibír, de többet sajnos nem.

A hardvert tekintve elmondhatjuk, hogy pozitív változások érték az M szériát az 5-ös sorszámú készülékkel, viszont ugyanez a szoftverről nem mondható el, mivel az egyenesen visszafejlődött. Nem beszélve arról, hogy már nincs lehetőségünk profilokat összeeszkábálni, és ezeket használni (néma, utcai, tárgyalás, psszt-me’-nővel-vagyok), szemet hunyva afelett, hogy hajlamos minden SD kártyára mentett adatodat a semmivé változtatni, még mindig vannak olyan szoftveres bug-ok, bakik amik csakhamar javításra szorulnak, mert ilyen téren a rendszer maximálisan egy félkész összedobált szoftvernek felel meg.

A 130 ezer forintos vételár csupán brandmániásoknak éri meg egy ennyi problémát magában foglaló eszközért, ugyanis nem egy olyan készülék van ugyanezen árkategóriában, amik jóvalta többet tudnak hasonló problémákkal, vagy még kevesebbel is, vagy éppenséggel hozzák ugyanazt amit a Sony Xperia M5 viszont mindazt hibamentesen, vagy legalább csekélyebb felhozatallal. Ez azért rátipor a telefon ár/minőség értékére, de azért azt véletlenül sem mondhatjuk, hogy máris elbukott. Egy későbbi szoftverfrissítés még javíthat a helyzeten.

-Kese-

Sony Xperia M5

Design - 8.2
Hardware - 8.6
Screen - 8.3
Audio Minőség - 8.1
Ár/Minőség - 6.2

7.9

Teljes mértékig meglepetésként ért, hogy ennyi probléma felütötte a fejét a pár napos tesztelés folyamán, de sajnos ezúttal közel sem annyira gördülékeny a Sony Xperia M5-ös kezdeti időszaka, mint ahogy az Xperia családjának eddig piacra dobott tagjaié volt.

User Rating: 3.85 ( 1 votes)

Spread the love
Avatar photo
Kese is a young talented writer and music producer from Hungary. He loves any styles of music, and movies too. In his free-time he plays action & adventure games.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu