Irány az E3 2017 – Electronic Arts: EA Play

VÉLEMÉNY – Az Electornic Arts idén is úgy döntött, hogy nem vesz részt az E3-on, így most is egy teljesen különálló rendezvénnyel fognak jelentkezni, ami a Los Angelesi expó megnyitása előtt egy nappal lesz esedékes.

 

Nem megy nekik rosszul a szekér, viszont az utóbbi időben egy olyan játékuk se jelent meg, mely kiemelkedő lett volna a többi közül.  Vajon ezt most sikerül legalább egy kicsit megdobniuk és tudnak valamit villantani, ami emlékezetes marad? Ezt majd a show után eldöntjük, ami június 10-én este 21:00-kor fog kezdődni, de addig is nézzük mi minden várhatóak tőlük idén.

Űrcsaták, fénykardok és Amy Hennig

A már bejelentett Battlefront 2-be több hitünk van, mint az elődjébe, ugyanis azon kívül, hogy végre kapni fog egy elég jónak ígérkező egyszemélyes kampányt, amelyet a Motive fejleszt, a kiadó állítása szerint tele lesz pakolva minden földi jóval, így nem kell a megspórolt pénzünket DLC áradatra költeni. Ha még ez nem lenne elég, akkor a Criterion besegítésével jóval több járműbe pattanhatunk be, mint előző játékban.

Tavaly a Star Wars Celebration alkalmából már kaptunk egy képkockányi ízelítőt az Uncherted széria első három részét rendező hölgy által vezényelt új Star Wars játékból, de azóta a Viscreal stúdiónál teljes a csend. Egy évvel ezelőtt még elég kezdeti stádiumba járt a fejlesztés, így idén már illő lenne bemutatni legalább egy új trailert. Szóval, ha a Battlefront 2 mégse lesz olyan, mint várnánk, akkor Amy Hennigbe és csapatába lesz az utolsó reményünk.

Így lehetne pár mondatban összefoglalni a tapasztalatokat a legújabb Need For Speed kapcsán.

Égett gumiszag és sportolás minden mennyiségben

Igaz már bejelentették az új Need for Speed részt, de nem tartom kizártnak, hogy fogunk kapni még néhány percnyi ízelítőt a játékmenetből, ami még jobban felkelti a száguldás utáni vágyunkat.  Az előzetes alapján leginkább egy Halálos Iramban epizódra fog hasonlítani, ami jól állna a szériának és visszatérne az igazi Underground érzés, ami valljuk be őszintén az utóbbi időkben eltűnt a szériából.

A sportjátékok szerelmesei viszont nem fognak csalódni, mivel a 18 végződésű FIFA, NBA, MADDEN NFL, UFC sorozatok legújabb felvonásai garantáltan bemutatásra fognak kerülni. Ezt a ziccert soha nem hagyja ki az EA, hiszen a mai napig ezeknek köszönheti a bevételei nagy részét.

Bye-bye Ryder család

Szerintem már a címből is kideríthető, hogy az Andromeda történési szerencsére egy jó darabig nem fognak folytatódni, hiszen a BioWare egy teljesen új címen munkálkodik, ami inkább lesz akcióorientált, mint RPG. Egyesek új Dragon Age játékot rebesgetnek, míg mások a legendássá vált Knights of the Old Republic harmadik részét szeretnék látni. Véleményem szerint, ha dolgoznak is ezeken a címeken, akkor se lesznek idén nyilvánosság elé tárva, mert ahogy feljebb is említettem egy teljesen új dologról van szó.

Amit ebben a viszonylag terjedelmes IGN First videóban látunk, az eléggé komoly. Bár egy puzzle-platformer elevedik meg szemeink előtt, közben azért a családegyesítéses-emlékes sztori is halad, miközben a soundtrack is elég kellemesen duruzsol.

Apróságok kicsiknek és nagyoknak

Mivel nem csak nagyobb stúdiói vannak a cégnek, így az előzetes információk alapján előfordulhat az Unravel fejlesztőinek a CoolWood interactive-nek is egy teljesen friss alkotása, mely szintén tele lesz platform részekkel és érzelmekkel.

Maradjatok velünk. Legközelebb a Microsoft felhozatala következik.

-Parzifal-

Spread the love
Avatar photo
Parzifal is an avid gamer who plays all kinds of games, but his favorites are classic RPGs. He has played games since the early 90''s.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu