SOROZATKRITIKA – Lee Child hatalmas karaktere, Jack Reacher jobban illik a kis képernyőre.

 

 

A Lee Child Jack Reacher-regényein alapuló streaming-sorozat ötlete olyannyira kézenfekvőnek tűnik, hogy az ember elgondolkodik, mi tartott ilyen sokáig – egészen addig, amíg eszébe nem jut a szerencsétlen kísérlet, hogy a regényekből filmes franchise-t csináljanak Tom Cruise főszereplésével. Még azok is, akik soha nem olvasták a könyveket, valószínűleg emlékeznek a szereposztási vitára, amely akkor tört ki, amikor Cruise-t bejelentették a mozivászonra Reacher szerepére. A könyvek szereplője egy 195 centis, hatalmas izomkolosszus. Tom Cruise… enyhén szólva sem az. Ez talán nem is számított volna annyira, ha a filmeket jól fogadják, de sem a kritikusok, sem a közönség nem volt túlságosan lenyűgözve, és a franchise a viszonylag korrekt első és középszerű második rész után összeomlott.

 

 

Amikor a méret is lényeg

 

A beavatatlanok számára a színész mérete talán jelentéktelennek tűnhet. De Reacher annyira lecsupaszított, elementáris karakter, hogy az impozáns termetének elvétele megbocsáthatatlan bűnnek számít. Reacher személyisége jól példázza a regényeket, amelyekben megjelenik, és amelyek megbízhatóan stabil, de ismerős elemekből építkeznek. Ezt nem kritikának szánom; sok regényíró a nagyanyját is eladná, hogy képes legyen arra, amit Child oly könnyedén megalkotott. A Reacher-könyvek éppen azért számítanak ideális lektűrnek, mert az ember tudja, hogy mit kap, és nem valószínű, hogy unatkozni fog.

Ebből a szempontból a Reacher egy szolid adaptáció, amely a klasszikus thrillerek rajongóinak remek időtöltés. A Prime Video kínálatában megnézhető sorozat egy régóta futó könyvsorozaton alapuló, élvezetes kényelemnézés, rengeteg akcióval – semmi túlságosan megterhelő a jó öreg agysejteknek. Az első évad a Reacher-sorozatot elindító könyv, az Elvarázsolt dollárok (Killing Floor) egyenes adaptációja. Az első epizódban nem kell sok idő, hogy megalapozzuk a karaktert és a világát: Jack Reacher (senki sem szólítja a keresztnevén, még az anyja sem) a hadsereg katonai rendőrségének egykori különleges nyomozója, aki most csavargó, aki egy fogkefén kívül semmi mást nem cipel magánál. Imádja a bluest, és a Reacher nyitányában a georgiai Margrave-ben száll le egy buszról, csak azért, mert úgy hallotta, hogy a bluesmester Blind Blake-et talán ott gyilkolták meg.

 

 

Akit a baj mindig megtalál

 

Mint a legtöbb regényben, Reacher itt sem keresi a bajt, de az mégis megtalálja. Amikor megáll egy büfében egy kávéra és barackos pitére, a falatozását megszakítja, hogy gyilkosságért letartóztatják. (Az erőfeszítései, hogy megkóstolhassa azt a szelet pitét, az évad során végigfutó geggé válnak). Úgy tűnik, egy holttestet találtak annak a helynek a közelében, ahol Reachert látták leszállni a Greyhound-buszról; amikor később azonosítják a holttestet, kiderül, hogy egy olyan személyről van szó, aki szoros személyes kapcsolatban áll Reacherrel.

A gyilkosság csak az első a sok közül, és amikor Reacher nevét tisztázzák, ő a városban marad, hogy kiderítse, ki a felelős, a helyi rendőrség, köztük a Bostonból áttelepült Oscar Finlay (Malcolm Goodwin) főnyomozó és Roscoe Conklin (Willa Fitzgerald), a Margrave-ban mély családi gyökerekkel rendelkező fiatal rendőrnő legnagyobb bánatára. A kezdeti bizalmatlanság ellenére a trió végül összefog, hogy a gyilkosságok és egy nemzetközi pénzhamisító hálózat közötti kapcsolat után nyomozzon, amelyet egy tekintélyes helyi üzletből irányítanak.

 

 

Szuperhős, kosztüm nélkül

 

Nick Santora író-sorozatvezető a Reacher televíziós fejlesztésekor nem akart csalódást okozni azoknak a rajongóknak, akiknek a fejében a címszereplő mentális képe él. Alan Ritchson – akit talán leginkább az HBO Max Titánok című sorozatában Hawk szuperhős szerepéről ismerhetünk – bizonyára illik a szerephez. A színésztársai fölé magasodik, és a Child könyveinek lapjairól ismerős, ormótlan testalkattal büszkélkedhet. Az színészi képeségeit eleinte nehéz megítélni, de végül a természetes, veleszületett szimpatikus viselkedése révén hamar belopja magát a szívünkbe.

Reacher humanizálása elengedhetetlen, hiszen a karakter alapvetően egy szuperhős, kosztüm nélkül. Sherlock Holmes deduktív elméjével rendelkezik, de epizódonként legalább egy jelenetre számíthatsz, ahol egyszerre öt, rátámadó fickót ver szét. A bunyók némelyike ötletesebb, mint a többi, és a cselekmény fordulatai általában pontosan a menetrend szerint érkeznek, de ez mind része annak, amitől a Reacher egy ponyvaregény televíziós adaptációjaként jól működik. Egy viszonylag egyszerű, a nyolcvanas éveket idéző thriller, érdekes nyomozással, sok akcióval, elfogadható mennyiségű fordulattal és korrekt alakításokkal. Nem fogja forradalmasítani a műfajt, de van, amikor pont egy ilyen hősre és kalandokra van szükségünk.

-BadSector-