Holtak völgye – Náci zombik a spanyol polgárháborúban

FILMKRITIKA – A Holtak völgye biztosan nem eredeti, de nem is rossz zombis film. A spanyol polgárháború idején játszódó horrorfilm a vígjátékot, a horrort és az akciót ötvözi egymással, remek arányban és kellő hozzáértéssel vegyítve ezeket a műfajokat.

 

 

A második világháborús zombis téma a Call of Duty-játékok zombis kiegészítői óta igazán népszerű a horrorfilmek között. Készült már második világháborús (Overlord) és amerikai polgárháborús (Exit Humanity) zombifilm is, most pedig Alberto de Toro és Javier Ruiz Caldera Valley of the Dead című filmjének köszönhetően a jól ismert élőhalottak a spanyol polgárháborút is megszállták. A filmnek nincs köze Zack Snyder jelenleg is futó Army of the Dead-franchise-ához; a Netflix filmje inkább John Carpenter klasszikus horror-alkotásaira emlékeztet. Egy újabb mániákus őrült istent játszik, hullákat éleszt fel, és élőhalott apokalipszissel fenyegeti az emberiséget, ahogyan már többször láttuk, csakhogy ezúttal egy érdekes európai kulturális kontextus, illetve történelmi korszak is kapcsolódik az ismerős zombithrilleres cselekményhez.

 

 

Két katona öngyilkos küldetése

 

Jan Lozano (Miki Esparbé), az ötödik brigád kapitányát ki akarják végezni, de kap egy esélyt a megváltásra és a lojalitásának bizonyítására, ha elfogad egy öngyilkos küldetést az ellenséges területre, az öntörvényű fiatal sofőrjével, Decruzzal (Manel Llunell). Jan nem szalasztja el a lehetőséget, és futárként találja magát a nacionalisták és a forradalmárok közé szorítva. Mégis, ez egy zombis és nem háborús film, így a küldetése rövidesen háttérbe szorul, miután Janékat foglyul ejtik a forradalmárok, az életüket fenyegetve, majd rövidesen megjelennek az elszabadult élőhalottak, akik náci kísérletek eredményei.

A történet ezután a zombis road movie-k hagyományos medrében halad, a szokásos támadásokkal, újabb és újabb karakterek csatlakozásával, illetve a csapat állandó lemorzsolódásával. A különféle katonákból és civilekből álló hősök, áldozatok és gonosz figurák egész érdekesek, hála az érdekes történelmi korszaknak is, amelyik többek között az egymásnak feszülő szenvedélyes forradalmárokból, cinikus és kiégett nacionalistákból és az egyik, vagy másik félhez csatlakozó, vagy éppenséggel mindkét féltől is tartó civilekből is áll. Persze, nagyon nincs idő, hogy a felskiccelt korszakot részletesebben is ábrázolják, a spanyol polgárháborús környezet még mindig érdekesebb, mint a másik, nemrég a Netflixre felkerült, az unalomig ismert Resident Evilé. Talán ennek, vagy a spanyol stábnak is köszönhető, hogy ebben a filmben nincsenek semmilyen SJW, BLM és más hasonlóan filmbe erőltetett modern, tipikusan netflixes hópihe marhaságok. Még ha valamennyire klisés is a karakterek zöme, mégis, még így is hitelesebbek, mint például az említett, szerencsétlen Resident Evilben. Itt jegyezném meg, hogy ebben a filmben több „Resident Evil” van (mármint, ami a zombi témát illeti), mint a Capcom franchise alapján legyártott sorozatban.

 

 

Kiszámítható történet

 

Elég kiszámítható azért, hogy merre tart a Holtak völgye története jelenetről jelenetre, ami azért tényleg sajnálatos. A rendezők, de Toro és Caldera a klasszikus zombifilmek kitaposott ösvényén jár. Ha láttál már bármit George A. Romerótól, vagy a végtelen Romero-kópiák bármelyikétől, akkor két lépéssel előrébb jársz, valahányszor a Holtak völgye továbblép a történetben. Jannak meg kell győznie fogvatartóit arról, hogy a közös harc az egyetlen eszköz a túléléshez, a csoport a harc közepén megismerkedik a zombifertőzésekkel, és persze folyamatosan halnak meg a különféle szereplők. Bár Jaime Marques és Cristian Conti forgatókönyvírók látszólag úgy adaptálják Manuel Martín Noche de Difuntos del 38 című regényét, mintha csak a zombimítoszok újabb rebootja lenne, ugyanakkor a számtalan korábbi filmes által kitaposott ösvényen járnak ők is.

Ennek ellenére a Holtak völgye még mindig relatíve újszerűnek hat, ami a náci élőhalottak biológiai hadviselésként való felhasználását illeti. Az Overlord egy sokkal drasztikusabb, de egyben epikusabb náci zombis alkotás volt, de Toro és Caldera horrorrendezőként valahol inkább a könnyebb utat választották.

 

 

A vicces és klisés sztori ellenére a film üzenete nekünk is aktuális

 

A megszokott zombifilmes klisékhez ragaszkodva a Holtak völgye megmarad megszokott háborús zombi-horror szintjén. Ami viszont relatíve érdekes marad, az az egymással állandóan civakodó, ellentétes eszméket és ideológiákat valló különféle katonák és forradalmárok bemutatása, akik nézeteik ellenére kénytelenek összefogni és a mindenkit elpusztító zombik, illetve az őket irányító nácik ellen élet-halálharcot folytatni. Ha létezik allegória, amelyik a mi országunkhoz is nagyszerűen passzol, akkor az ez…

-BadSector-

 

Holtak völgye

Rendezés - 7.4
Színészek - 7.2
Történet - 6.6
Látvány/akció - 7.2
Hangulat - 7.5

7.2

A megszokott zombifilmes klisékhez ragaszkodva a Holtak völgye megmarad megszokott háborús zombi-horror szintjén. Ami viszont relatíve érdekes marad, az az egymással állandóan civakodó, ellentétes eszméket és ideológiákat valló különféle katonák és forradalmárok bemutatása, akik nézeteik ellenére kénytelenek összefogni és a mindenkit elpusztító zombik, illetve az őket irányító nácik ellen élet-halálharcot folytatni. Ha létezik allegória, amelyik a mi országunkhoz is nagyszerűen passzol, akkor az ez…

User Rating: Be the first one !

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines – including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu