Destroy All Humans! 2 – Reprobed – 137-ről a 138-ra

TESZT – Ez nem egy zenei tempóbeli váltásra utal a címben, hanem a háttértörténetre, ugyanis bár továbbra is Crypto a főszereplő a 2006-ban megjelent játék remake-jében, Cryptosporidium-137, az első rész főhőse meghalt, mi meg a klónját irányítjuk. A különbség: 138-as számúak vagyunk. Ettől függetlenül az emberek ellen irányuló küzdelem változatlan maradt.

 

Crypto egy szondázási engedéllyel tért vissza. Az idegen betolakodó groove-osabban tér vissza mint valaha mint valaha. Éld át a swinges 60-as éveket a maguk vegyszeres dicsőségében, és állj bosszút a KGB-n, amiért az felrobbantotta az anyahajódat. Szövetséget kell kötnöd annak a fajnak a tagjaival, amelyet leigázni jöttél.

 

 

San Franciscótól a Holdig

 

A játék dizájnján erősen érzékelhető, hogy a múltból származik, ugyanis bár papíron nyílt világú, sandbox alkotásról van szó, ennél nagyobbhoz szokott a közönség azóta. Ennél komolyabb problémaként lehet kezelni, hogy két (sőt, van, hogy EGY) kezünkön is meg lehet számolni, hogy mennyi küldetés van helyszínenként. Az elsődleges küldetéseken túl azért vannak mellékküldetések, vagy opcionális feladatok, de a fő teljesítendők esetében is ki lehetne emelni, hogy akár tíz perc alatt is végig lehet érni rajtuk, sőt, maga a játék is 9-10 óra alatt teljesíthető (de ez az eredetire is vonatkozik, ezt érdemes megjegyezni…), ugyanis a nehézség esetében sincsenek kimagasló „tüskék”. Ebből adódóan a játék célkorosztálya sokkal tágabb lehet az elképzeltnél. Itt vissza lehetne térni a mellékküldetésekre: ezek lehettek volna kötelezőek, ugyanis aki csak végigrohan az alapjátékon, eléggé sok mindenből kimarad (és hozzá kell tenni, hogy nem sok motiváció, vagy inspiráció áll a kitaposott útról való letérés mellett, ezen elgondolkodhattak volna még a fejlesztők…), és a történet sem sokat segít, ugyanis az első rész után kb. ugyanazt kapjuk, továbbá Crypto hangja sem nagyon ül rövid idő után. A hatvanas évek hangulata megvan, de nem sok minden tart ki mellette.

Eleinte a humor azért meghozza a hangulatot, de fel kell tenni a kérdést, hogy ez elegendő-e ahhoz, hogy elvigye a Destroy All Humans! 2 – Reprobedot a hátán. Ez játékosfüggő, de ha egy tinédzser korosztályra vetítjük ki az eredetileg a Pandemic Studios által létrehozott, ám a Black Forest Gamesnél felújított élményt, akkor a válasz biztosan igen lesz (főleg, hogy a történet kapcsán a hím szaporítószerv is érintett, és ez nem valami idóta vicc: ezt a szovjet hírszerzés, a KGB emelte ki; mivel a hidegháború kellős közepén vagyunk, ez sem valami otromba poén). Ezek után viszont, ismervén a THQ Nordic mentalitását, biztos, hogy lesz Destroy All Humans! 3, hiszen Spongyabob Kockanadrág esetében is először egy remake-kel mérték fel a terepet, és most már egy új játékkal készül ki lakik odalenn, kit rejt a víz; a Kingdoms of Amalur is hasonló felújítást kapott.

 

 

Írt, ó

 

A játék eredeti életkora egyben pozitívum is, ugyanis ez a lövöldözősdi már kiment a divatból, és talán az első rész esetében is fel lett hozva a 2000-ben PS1-re kiadott Terracon. Annál komolytalanabb stílussal, de ugyanazzal a céllal veszünk kezünkbe több lőfegyvert is, és ufónkból is lehet gyepálni a népet, ami mellé többnyire tetszetős grafika jön. Jó az is, ahogy az NPC-k felett át lehet venni az irányítást, de a hangok néhol megegyezőek (minőségükben pedig jók). A szinkron főleg azoknak lehet ismerős, akik az angol rajzfilmeket ismerik, ugyanis a Nickelodeonon két évtizede futó Invader Zim (ami érthetetlen módon soha nem kapott magyar szinkront) stábjából több személy felbukkan, így a földönkívüli stílus biztosított.

Még ki lehetne emelni, hogy másfél évtized mekkora változást hozott abban, hogy mi tekinthető politikai korrektnek, mert a fejlesztők is kiemelik figyelmeztetésképp, hogy nem módosítottak a 2006-os tartalmakon, és ezt értékelni kell: megtehették volna, hogy úgymond kowtowolnak napjaink igényeinek, de a DNS-koktél megerősítése, a lövöldözés (ami ráadásul helyi kooperatív megoldással is rendelkezik, ami azért is érdekes, mert eközben a Halo Infinite, a Microsoft egyik nagy játéka a minap ejtette a játékból ennek kivitelezését… lol) ettől függetlenül kellemesen hat másfél évtized után is. Ez tipikusan egy olyan játék, ami a PS2-es korszak vége óta el lett feledve, de egy hétvégére egészen kellemes elfoglaltság lehet.

 

 

Crypto, de nem a GPU árakat az egekbe emelő

 

A Destroy All Humans! 2 – Reprobed legszívesebben két értékelést is kaphatna. Akik játszottak az eredetivel, esetleg az első rész felújításával, kezeljék a lenti pontszámot egy nyolcasnak, mert Crypto ugyanúgy osztja az áldást és az észt, ahogy az tőle elvárható. De kicsit messzebbről vizsgálva azért nem kaphat egy hetest, mert talán túl könnyen el lehet siklani felette és benne. Gyorsan el lehet jutni a végére, és nem is kell száz százalékosan teljesíteni. Igaz, nem teljes árú a játék, úgyhogy emiatt kicsit könnyebben kell kezelni. A THQ Nordic biztosan már a harmadik részt is berendelte, az pedig talán nem 6,5-es értékeléssel végzi.

Köszönjük a Magnew-nak a tesztkódot!

-V-

Pro:

+ A hangulat
+ A játékmenet alapjai
+ A stílus

Kontra:

– A hossz
– Crypto hangja
– Megosztó lehet a humor


Kiadó: THQ Nordic

Fejlesztő: Black Forest Games

Stílus: Akció-kaland

Megjelenés: 2022. augusztus 30.

Destroy All Humans! 2

Játékmenet - 7.2
Grafika - 6.8
Történet - 5.6
Zene/hangok - 7.4
Hangulat - 7.5

6.9

KORREKT

Földön futó földönkívüli

User Rating: Be the first one !

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines – including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu