FILMKRITIKA – Johnny Depp és Maïwenn egy alapvetően elég egyszerű, de még is ügyesen és az érzelmeket megfelelő húrral megpendítve mesél egy megtörtént, a XVIII. században játszódó szerelmi történetet, melynek főszereplői XV Lajos francia király és Jeanne du Barry, egy párizsi prostituáltból a kurtizánná és a király személyes szeretőjévé, majd szerelmévé váló fiatal nő történetét. Bár a Jeanne du Barry alapvetően elég egyszerű forgatókönyve talán nem lesz elég ahhoz, hogy meggyőzze az átlagos mozilátogatókat, hogy beüljenek a filmre, de a korabeli románcok és a kevésbé a komolyabb eseményekre törekvő történelmi filmek rajongói jól fognak szórakozni.

 

 

Az életrajzi filmek új perspektívába helyezhetik a közismert hírességek életét és műveit, ugyanakkor a kevésbé ismert történelmi alakokat is közelebb hozhatják a közönséghez. Ez történik Maïwenn „Jeanne du Barry” című alkotásában, amely egy korabeli románcot tár fel, inspirálva a nevezetes francia nő valós történetét, aki a 18. században bájaival XV. Lajos király kedvelt szeretőjévé lépett elő. Bár elsőre úgy tűnik, Maïwenn elsődleges célja a kurtizán és a király közötti viszony egyszerűsített és idealizált bemutatása, a „Jeanne du Barry” mégis elismerésre méltó, egyszerre közvetít pozitív üzenetet a nők pozíciójáról egy férfiak által dominált világban, miközben a Jeanne du Barry egy szórakoztató és intelligens, romantikus film is.

 

 

A kifinomult csábítás művészete

 

A „Jeanne du Barry” című film, melynek címszereplőjét maga Maïwenn alakítja, Jeanne du Barry neveltetését és azokat a váratlan eseményeket tárja fel, melyeknek köszönhetően magas szintű műveltségre tett szert abban a korban, amikor az egyszerű emberek ritkán sajátították el az olvasás képességét. Jeanne könyvek iránti szenvedélye erotikus történetek felfedezéséhez vezet, melyekből megtanulja, hogyan használhatja a testét annak érdekében, hogy elérje a férfiaktól azt, amit akar. Persze, arról eleinte álmában sem reménykedik, hogy a szóban forgó férfi aztán maga a Johnny Depp által alakított XV. Lajos király lesz és hogy elcsábítása révén az udvarba is elkerül.

Egy nem francia színészt választani egy francia király szerepére egy nagy költségvetésű produkcióban furcsa döntésnek tűnhet, de Depp meglepően meggyőző teljesítményt nyújt. A francia nyelvet mindennap használók talán észreveszik Depp akcentusát, de nyelvtudása elegendően széleskörű ahhoz, hogy hitelesen alakítsa a szerepet, ami örvendetes meglepetés. A francia monarchia szigorú struktúrája a királyt arra kényszeríti, hogy kevés szóval, pusztán jelenlétével érvényesítse az akaratát. Deppnek nem sok alkalma adódik királyi hatalmának bemutatására, de abban a néhány jelenetben, amikor igen, kiválóan hozza a karaktert.

 

 

Ilyen volt egy udvari szerelmi kapcsolat?

 

A „Jeanne du Barry” romantikus szegmense sajnos nem tartogat izgalmakat, mivel Depp és Maïwenn között hiányzik az a kémia, amely elengedhetetlen lenne ahhoz, hogy igazán magával ragadjon minket. Való igaz, egy olyan párt formálnak, akiknek folyamatosan idomítaniuk kell a szerelmüket a francia udvar társadalmi elvárásaihoz, ami azt jelenti, hogy minden gyengéd vagy szenvedélyes gesztus egyben egy előadás is, amelyet annak érdekében állítanak össze, hogy a versailles-i kastély számos kíváncsi tekintetét vagy meglepje, vagy csillapítsa. Mégis, ahhoz, hogy a „Jeanne du Barry” valóban megállja a helyét mint egy korabeli románc, kevésbé kellene hűvösnek lennie a két főszereplő állítólag szenvedélyes kapcsolatát illetően.

Ezen a fronton Maïwenn sem tűnik meggyőzően egy olyan nőnek, aki fegyverként használja a testét, és a „Jeanne du Barry” első felvonásában nehéz megérteni, miért veszti el annyi férfi az eszét a kurtizán jelenlétében, amikor ő a közelben van. Azonban amint a történet kizárólag Jeanne és a király kapcsolatára kezd fókuszálni, Maïwenn egy imádnivaló karakterré válik, aki bájával összetartja az egész filmet.

 

 

Egy prostituált, aki mer önmaga lenni a francia udvarban

 

A „Jeanne du Barry” akkor válik erősebbé, amikor gúnyt űz a francia udvar groteszk jelmezeiből, amelyeket a status quo és a gazdag osztályok hatalmi pozíciójának megőrzése érdekében alkottak meg. Ebből kifolyólag egy egyszerű nő jelenléte az udvarban önmagában is botrányt kelt. Jeanne ennek ellenére minden energiáját arra fordítja, hogy felkavarja a palota szigorú rendjét, és lassan meggyőzi a királyt arról, hogy kérdőjelezze meg az udvar kegyelemről és kötelességről alkotott elképzeléseit. A „Jeanne du Barry” közel sem olyan lázadó, mint amennyire lennie kellene, és a monarchiaellenes üzenetét gyakran árnyékolja be a film azon ambíciója, hogy a királyság dicsőségét és gazdagságát tárja a néző elé. Mégis, öröm látni, ahogy Maïwenn megformált Jeanne karaktere utat tör magának Versailles-ban azzal, hogy mer önmaga lenni, és így egy elfeledett örömöt csempész a király életébe.

A „Jeanne du Barry” dicséretet érdemel a prostituáltak pozitív ábrázolásáért is. A korabeli románcok leggyakrabban az udvar tagjai közötti kapcsolatokra összpontosítanak, ahol csak a mély szerelem vezethet szexuális kalandokhoz. A „Jeanne du Barry” ezzel szemben a játékidő nagy részét azzal tölti, hogy bemutatja, hogy a szexmunkások még mindig urai a testüknek, és sokkal többek lehetnek, mint a férfiak örömére szolgáló szexuális tárgyak. Jeanne például maga is elégedettséget talál kurtizánként, és örül annak, hogy néhány óra társaságért cserébe meg tudja győzni a férfiakat, hogy tegyék meg, amit ő akar.

Üdítő látni, hogy egy film, különösen egy korabeli életrajzi film, úgy foglalkozik a témával, hogy nem tárgyiasítja túlságosan a szexmunkásokat, és nem degradálja őket tehetetlen áldozatokká, akik képtelenek irányítani a sorsukat. Ahogyan ez az állítólagos lázadó üzenetével is megtörténik, a „Jeanne du Barry” nem olyan lázadó, mint amilyen lehetne, mégis csodálatra méltó az az erőfeszítés, hogy egy korabeli románcot ilyen árnyalatokkal gazdagítsanak.

 

 

Érdemes beülni rá, ha szereted a romantikus, kosztümös filmeket

 

A „Jeanne du Barry” egyszerű forgatókönyve talán nem győzi meg az átlagos mozilátogatót, hogy két órát töltsön a francia udvarban. A korabeli románcok rajongói azonban jól járnak egy olyan szerelmi történettel, amely egy szexmunkást helyez a középpontba. És bár Maïwenn és Depp nem a korabeli életrajzi filmek legforróbb, legérzékibb párosa, a „Jeanne du Barry” mégis elég szórakoztató ahhoz, hogy megérje a kétórás moziidőt.

-BadSector-