Az ördögűző: A hívő – Akkor mi maradtunk hitetlenek, köszi

FILMKRITIKA – Nem lettünk hívők Az ördögűző: A hívő című filmtől, amely egyelőre streaming csatornákon nem, csak a mozikban látható. Ez a legújabb rész úgy veszi fel az 1973-as horrorklasszikus folytatását, hogy úgy tesz, mintha két korábbi folytatás, két előzményfilm és egy 2 évad után törölt tévésorozat (pedig az egész jó volt) sosem létezett volna. Pedig ez az 1973-as horrorklasszikus „közvetlen” folytatása egyértelműen köszönőviszonyban sincs semelyik résszel sem, nemhogy a hatalmas klasszikus legelsővel.

 

 

Miközben az első, 50 éve elkészült „Ördögűző” annak idején pattanásig feszítette az idegeinket, ezen a dögunalmas, rossz ritmusú folytatáson majd elaludtunk. Az R-besorolás ellenére a film tele van ócska ijesztgetéssel és béna horrornak szánt jelenetekkel, és pusztán amiatt tudott időnként libabőröztetni, mert az augusztusban elhunyt William Friedkin által rendezett, és William Peter Blatty (aki a forgatókönyvéért Oscar-díjat is kapott) bestsellere alapján készült, hatalmas klasszikus filmnek nagy ritkán legalább a hangulatát sikerült belecsempésznie. Ezt is leginkább azáltal, hogy az Ördögűző zenei téma felcsendült a film egy pontján. Ez is valami, nem igaz?

 

 

Pedig még Ellen Burstyn sem hiányzott…

 

Ezt a és szánalmas utánzatfilmet szerintem legfeljebb csak Arany-málna díjra jelölik, hiába szerepel benne a nagyszerű Ellen Burstyn, mint Chris MacNeil, az idős filmsztár anyuka, aki ördögűzést végeztetett 13 éves lányán, Reganon (Linda Blair), ami majdnem mindkettőjük halálát okozta.

A most 90 éves Burstyn eddig bölcsen ellenállt minden felkérésnek, hogy újra eljátssza azt a szerepet – amely révén 1974-ben a legjobb színésznőnek járó Oscar-díjra jelölték  és ismertté is vált az egész világon. Hogy mi volt az ára? A kiemelten magas színészi gázsi érthető módon vonzotta…

Mégis, ami a film külföldi forgalmazását illeti, a gyávaságon kívül nincs más mentség arra, hogy egy héttel előrébb hozták a folytatás bemutatását, kivéve a rettegést, hogy Taylor Swiftnek az Eras turnéjáról koncertfilmjével kell felvennie a versenyt. Lehet, hogy a démonok pokoliak a kislányoknak, akiket megszállnak, de Swift elől senki sem  menekülhet!

 

 

Újabb franchise-t sikerült megszentségteleníteni

 

David Gordon Green rendező és társ-forgatókönyvíró, aki egyszer már szembe köpte egykor igen különleges és a jövőre nézve ígéretes indiefilmes gyökereit az összességében szintén elég béna, újabb Halloween-trilógiával, most éppen az Ördögűző-franchise örökségét gyalázza meg. Ez a szemérmetlen pénzhajhászás rendkívül lehangoló, különösen azért, mert a „Hívő” egy olyan szánalmas utánérzés, amelyben jó színészeket is csapdába ejtett a produkció hálójában. Például ilyen a főszereplő, Leslie Odom, Jr., aki Aaron Burr-ként Tony-díjat nyert a Hamilton című filmben és aki itt is a legjobbját nyújtja Victor Fielding, az özvegy fotós szerepében, aki kétségbeesetten keresi Chris-t, mivel a lánya démoni megszállottságáról írt bestsellert.

Victornak szüksége van Chrisre, hogy segítsen neki feldolgozni lánya, Angela (Lidya Jewett) újonnan szörnyű viselkedését, akinek viselkedése durván megváltozott, mióta a legjobb barátnőjével, Katherine-nel (Olivia O’Neill) kirándultak egyet egy nem túl egészséges „túrán” a georgiai erdőben.

A lányok három napja tűntek el, pedig ők azt hiszik, hogy csak néhány órát voltak távol. Aztán úgy kezdenek el viselkedni, mintha Linda Blairt utánoznák az első Ördögűző filmből, ahogy az ismert lebegő, nyáladzó szájú, hányós-vetős mutatványaikat csinálják. Amikor Katherine elkezdi kántálni, hogy „a test és a vér”, a katolikus anyja (Jennifer Nettles) és apja (Norbert Leo Butz) érthető módon teljesen kiborulnak, pedig minket még jobban kellene sajnálni, hiszen mi addigra már szétuntuk magunkat a rettenetesen lassú és unalmas felvezetéstől.

 

 

„Logika? Az minek?!”

 

Aztán a rettenetes történeti ritmus és béna horrorjelenetek mellett ott vannak az idióta logikai bukfencek is, amelyek aztán végképp taccsra vágják a filmet. „Tudja, hogy ki vagyok” – mondja angolul, nőnemet használva Burstyn Chris-je, amikor találkozik az egyik kislánnyal jelezve, hogy a lány testét megszállt démon: Pazuzu a filmek között átváltozott férfiból nővé. Hogy miért? Meg egyáltalán miért pont ő van most a kislány testében? Ilyeneket ne kérdezz…

De Burstynt a forgatókönyv egyébként is gyorsan a háttérbe szorítja Ann Dowd, a „Handmaid’s Tale” baljós Lydia nénije javára, mint Paula, Katherine szomszédja, egy volt apáca, aki Maddox atyát (E.J. Bonilla) hozza be, hogy végezzen ördögűzést. Nem akarok nagyon spoilerezni, elég annyi, hogy mind a kettő rettenetesen felsül, méghozzá a karakterek és a színészeik egyaránt.

 

 

Nem ezek azok az ördögűzők, akiket kerestek

 

De nem csak ők ketten szállnak szembe a „transzvesztita” Pazuzuval, hanem egy egész csapatnyi ördögűző. Ott van még egy démonűző (Okwui Okpokwasili) Haitiról, ahol Victor felesége meghalt egy földrengésben, és ami miatt elvesztette a hitét. Különböző vallások és hitek képviselőivel találkozunk, hogy jelezzék nekünk, hogy a gonosz legyőzéséhez egy egész kis csapat kell.

De még ha a lassan csordogáló, unalmas felvezetés, az olcsó horrorjelenetek miatti nézőkínzás nem lenne elég, akkor a tengernyi, rettenetesen érdektelen mellékszál által is elvész minden lendület, amit az egyébként általában kompetens színészek hősiesen próbáltak felépíteni.

És ráadásul ebből az új Ördögűzőből még trilógiát is terveznek! Hogy egy másik klasszikus idézzek: „Irgalom atyja ne hagyj el!”

-BadSector-

 

 

 

Az ördögűző: A hívő

Rendezés - 2.8
Színészek - 6.2
Történet - 2.5
Horror/látvány/zene/hangok - 3.2
Hangulat - 2.9

3.5

GYENGE

Az ördögűző: A hívő" című film kísérletet tesz az 1973-as klasszikus horror folytatására, ám ócska ijesztgetéssel és logikai bukfencekkel gyengíti az élményt. Ellen Burstyn visszatérése sem menti meg a filmet, melynek cselekménye az özvegy Victor és démoni megszállás alatt lévő lánya körül bonyolódik, és a korábbi filmek hangulatát csupán néha idézi meg. A rendező, David Gordon Green, aki a Halloween-trilógiával már csalódást okozott, most ismét egy franchise örökségét ássa alá ezzel a szemérmetlen pénzhajhászással, amelyben jó színészeket fecsérelnek el.

User Rating: Be the first one !

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines – including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu