TESZT – Újabb spinoffot kapott a Persona 5. Ezúttal a Metaverzumban játszódó történet egy taktikai RPG, így aki az XCOM-ot vagy annak kismillió klónját kedveli, biztosan érdeklődéssel tekinthet az Atlus játékára, ami nem a japán címekből emelte át a játékmenet alapjait, hanem inkább a nyugati kollégák stílusát alkalmazta többnyire szódával elmegy minőségben, úgyhogy maximum egyszer jó lesz végigjátszani…

 

Csatlakozz a Fantomtolvajokhoz, akik a szívek felkelését vezetik! Állítsd össze hősökből álló sztárcsapatodat egy vadonatúj történetben, ebben az izgalmas harci kalandban, amely a Persona ikonikus univerzumában játszódik.

 

 

Ha élvezni akarod a sztorit, kell a Persona 5 ismerete

 

Az alap Persona 5-től a P5T eltér, viszont talán probléma lehet az, ha az alapjátékot nem ismerjük, de mégis nekiülnénk ennek, akkor biztosan a fejünk felett elrepül egy tonna utalás és poén. A karakterek így kevésbé lesznek rokonszenvesek, és ettől eltérve maga a párbeszéd sem tűnik olyan hű de nagyon erősnek mint az „originál péötben”. A játékmenet a kezdőknek viszont ettől függetlenül is jó, ugyanis belépőnek megteszi, így nem lesz nagy kihívás, a karakterek (az angolul Phantom Thievesként nevezhető főszereplők az alapjátékból) pedig szinte csak azért vannak ott, hogy ne lógjon ki túlzottan a franchise-ból ez a termék, ami történetileg a Persona 5 utolsó bossfightja és az epilógus között játszódik. Továbbra is a még iskolapadot koptató Phantom Thieves bandát irányíthatjuk, és mindegyiküknek a perszónája, avagy a tudatalatti manifesztációja is fontos szereppel bír. A spinoffokra gyakori egyszerűsítés itt is sajnos többnyire végbe ment, hiába van két új karakter (Erina és Toshiro), a művészeti stíluson (ez nem csak a gyerekesebb, chibi vizualitásra, hanem magára az írásra is vonatkozik) elhasalnak a komoly témák, mert hiába bukkan fel mondjuk a Magyarországra jelenleg is vonatkozó autoriter hatalom témaként, a látvány miatt inkább komolytalannak hat az egész.

A harcok során pedig ott lép be a képbe az XCOM-féle játékstílus, hogy azon a bizonyos rácson mozoghatnak karaktereink, akiknek érdemes lesz néha azért fedezéket is keresnie, hiába van mindegyiknek fegyvere, vagy Personája, vagy további képessége (például területre ható félelemeffektus). Mindez jó, de nem több. Csak a kötelezőt teljesíti, annál többet pedig nyilvánvalóan nem akar. Ha nem lennének a mágikus mozdulatok, majdhogynem Personának sem lehetne nevezni az Atlus játékát. Hiába a korrekt pályatervezés, ami nem nagyon válik unalmassá még a mellékküldetések során. Annak legalább lehet örülni, hogy mindig mindenki eltalálja a másikat, így nincsen az mint mondjuk a Fallout 4-ben (vagy bármelyik VATS-os játékban), hogy 95%-os eséllyel eltalálhatjuk valakinek a fejét, erre mindegyik lövésünk mellé megy, Todd Howard gunyoros vigyora pedig az eszünkbe jut, gondolatban őt elküldve a fenébe. Na, itt ilyen nincs, ahogy külső, hátráltató tényezők sincsenek.

 

 

Leegyszerűsített felszerelések, fegyver és tuning

 

Felszerelésekkel sem nagyon kell foglalkozni, így ezek vásárlása és fejlesztése sem lesz terítéken. A fegyvert tuningoljuk, cseréljük, aztán ennyi. A csapattagok között különleges mozdulatok is vannak (a la Super Mario RPG Remake), és több támadást is össze lehet egymásba fűzni, amivel gyorsabban ki lehet több ellenfelet iktatni. Ilyenkor trükközni is lehet, sőt, érdemes is: ha nincsen valami hasznos lépésünk a körünkben, akkor egyszerűen dobjuk, mivel a következőben sokkal több lehetőség áll majd rendelkezésünkre függetlenül attól, hogy melyik három karaktert visszük harcolni. Mindegyiküknek egyedi skillfája van, és nem kell attól sem félni, ha elszúrjuk, mivel bármikor újra lehet csinálni.

A Persona franchise-hoz méltó módon a perszónákat is egyesíteni lehet, amivel erősebbeket alkothatunk, és mivel mindenkinek több is lehet egynél, itt is lehet kísérletezni, hogy eltaláljuk, mi lehet a megfelelő, nyerő megoldás. De még ezek sem teszik a P5T-t legalább egy kicsit feltűnővé. Láthattunk már nem kevés XCOM-stílusú játékot, amik között találhatunk nyerő alkotást. Vannak puzzle-k? Nincsenek. Ehelyett egy raklap jelenet, egy kilotonna menübabrálás, és harcok várnak a játékosra. A közösségi elem is hiányzik, amit az alapjátékban is láthattunk, így ebből a szemszögből is kifejezetten lapos játékról beszélhetünk. A való világban nem is látni a rosszfiúkat, ami egy további kihagyott ziccernek nevezhető. Ja, és ezen túl platformtól függően a töltési idők is idegesítőek tudnak lenni, úgyhogy közben ki lehet menni WC-re is, ha esetleg Nintendo Switchen menne a móka. Már ha ezt annak lehet nevezni.

 

 

A leggyengébb Persona

 

A Persona 5 Tactica egy hatfelesnél többet nem érdemel, és talán azt is lehet mondani rá, hogy az első kettő, még PS1-re megjelent (és belsőnézetes!) Personához képest ez talán a legrosszabb játék a franchise-ban. Lehet, hogy van más, ami egyszerűen nem jut az eszünkbe, de ez így kevés. A Persona franchise rajongóinak esetleg ajánlott, az XCOM kedvelőinek dettó. Amúgy meg felejtős úgy, ahogy van. Legalább a szinkronra nincs panasz, az nem lett olyan gyenge, de ez kevés.

-V-

---

Kiadó: SEGA

Fejlesztő: Atlus

Stílus: taktikai RPG

Megjelenés: 2023. november 17.