Menu

Sony Xperia Z5 Premium – Eleganciából ötös

TECH – Szokványosan elegáns küllem, némi szoftveres átalakulás és négyzet alakú bekapcsoló gomb. Ezekkel az újításokkal érkezett a Sony legújabb marok készüléke, a Z5 Premium. A Snapdragon 810-es processzor továbbra sem ad okot a panaszkodásra, de a 32 giga bájtos belső tárhely sem (amit értelemszerűen kedvünkre bővíthetünk is). A 3 giga RAM hozza a Z szériától megszokott színvonalat, a Premium modell pedig egy mutatós 5,2 colos Full HD kijelzővel robban be az okostelefonok piacára.

 

A kézhezvételkor máris „otthon” éreztem magam. Ugyan az a design fogadott első ránézésre, mint a korábbi „Z-k” esetében. Elől-hátul üveglap takarja a megbúvó hardvert, az oldalán pedig acél szalad végig. Követve az IP68-as szabványt a Z5 Premium okostelefon víz és porálló. A dedikált fényképezőgomb is a helyén van, azonban az első újítást is a gombok felhozatalában leltem.

Az 5.1.1-es Android rendszer (amiből szerencsére kihagyták a Sony saját kezelőfelületének java részét) megint csak képes megfelelni minden elvárásnak.

A bekapcsológomb teljesen átalakult az eddig megszokottakhoz képest, ezúttal nem kör alakban találjuk meg a készüléken, hanem egy enyhén süllyesztett téglalap alakú megoldást találunk. Ez azért volt szükséges, mert a Sony végre integrálta a készülékbe az ujjlenyomat olvasót, és a szenzor a power gombnál kapott helyet.

Az olvasó szenzor kiválóan működik. Nem kell előhívni a hozzá tartozó szoftvert, nemes egyszerűséggel megnyomjuk a bekapcsoló gombot, és a készülék azonnal, pillanatok leforgása alatt ellenőrzi a jogosultságunkat a telefonhoz. Értelemszerűen, nem megfelelő ujjlenyomattal még csak be sem tudjuk kapcsolni a Z5 Premiumot. Ez talán az eddigi legkényelmesebb megvalósítása a technológiának.

Az 5.1.1-es Android rendszer (amiből szerencsére kihagyták a Sony saját kezelőfelületének java részét) megint csak képes megfelelni minden elvárásnak.

BB8 is beájulna

Az 5.1.1-es Android rendszer (amiből szerencsére kihagyták a Sony saját kezelőfelületének java részét) megint csak képes megfelelni minden elvárásnak. Kicsit talán hideg zuhanyként érheti a brand-fanokat az, hogy a stock felülethez képest ténylegesen csak apróbb módosításokat pakoltak a Z5-be, viszont így sokkal letisztultabb a kezelése.

Ha a rendszer nem is teljesít kiemelkedően, a kijelző aztán minden tech-mániást a végkielégülés határára sodor. A 4K felbontású teljesen HD-s kijelző borsot dörgöl még a Full és QHD készülékek orra alá is. A Z5 Premium hardvere nyugodt körülmények között kiválóan pörgeti a rajta elhelyezett szoftvereket, azonban némi problémába ütközhetünk, ha játékot, vagy nagyobb erőforrás igénnyel ellátott programot kívánunk futtatni a telefonon. Persze ez ki is merül abban, hogy az akkumulátort relatíve gyorsabban zabálja le (hol van a Sony által beharangozott 2 napos terhelhetőségi idő?).

Az 5.1.1-es Android rendszer (amiből szerencsére kihagyták a Sony saját kezelőfelületének java részét) megint csak képes megfelelni minden elvárásnak.

Összehasonlítva más, HD-s készülékekkel, tényleges eltérést nem lehet tapasztalni, még akkor sem, ha a Sony kicsit erőltetetten is próbálják szemléltetni a 4K szépségét. Hiába a magasabb számban jelenlévő képkockák, hiába a kissé méretesebb kijelző, az összhatás nagyjából ugyanazt a minőséget nyújtja, mint a Samsung Galaxy S6.

A Sony Xperia Z5 Premium okostelefon 160-200 ezer forintba kerül, függően a vásárlás helyétől, de találkoztunk olyan szakáruházzal is, ami az Egyesült Királyság árait egy-egy arányban átforgatva kb. 270 ezer forintért kínálja az okosmobilt. Ezt azért erős túlzásnak érzem, tekintve, hogy egy relatíve alap android rendszerrel kapjuk készhez, minimálisan megváltoztatott stock felülettel, és kicsit feleslegesnek tűnő 4K-s felbontású kijelzővel. Persze pozitívum a transzformálódott bekapcsológomb, és a rajta csücsülő ujjlenyomat olvasó szenzor, viszont még ennek fényében sem tudom tanácsolni, hogy valaki 270 ezer forintot dobjon ki az ablakon az okostelefonra.

-Kese-

TECH - Szokványosan elegáns küllem, némi szoftveres átalakulás és négyzet alakú bekapcsoló gomb. Ezekkel az újításokkal érkezett a Sony legújabb marok készüléke, a Z5 Premium. A Snapdragon 810-es processzor továbbra sem ad okot a panaszkodásra, de a 32 giga bájtos belső tárhely sem (amit értelemszerűen kedvünkre bővíthetünk is). A 3 giga RAM hozza a Z szériától megszokott színvonalat, a Premium modell pedig egy mutatós 5,2 colos Full HD kijelzővel robban be az okostelefonok piacára.   A kézhezvételkor máris „otthon” éreztem magam. Ugyan az a design fogadott első ránézésre, mint a korábbi „Z-k” esetében. Elől-hátul üveglap takarja a megbúvó hardvert, az…
Ugyan a 4K-t feleslegesnek tartom, és a rendszer sem lopta be magát a szívembe, viszont az erős hardver és a kényelmesen hozzáférhető, ezúttal már négyzet alakú bekapcsológomb élvezhetővé teszik a Sony Xperia Z5 Premium okostelefon használatát.

Sony Xperia Z5 Premium

Design - 8.7
Hardware - 9
Screen - 8.1
Audio Minőség - 8
Ár/Minőség - 8.6

8.5

KIVÁLÓ

Ugyan a 4K-t feleslegesnek tartom, és a rendszer sem lopta be magát a szívembe, viszont az erős hardver és a kényelmesen hozzáférhető, ezúttal már négyzet alakú bekapcsológomb élvezhetővé teszik a Sony Xperia Z5 Premium okostelefon használatát.

User Rating: 4.35 ( 1 votes)

Spread the love

https://smallseotools.com/

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu