Barry Seal, a beszállító – A CIA csirkefogója

FILMELŐZETES – A Tom Cruise főszereplésével készült film megtörtént eseményeken alapul: hőse egy szélhámos pilóta, akit hirtelen felbérel a CIA, hogy részt vegyen Amerika történetének egyik legnagyobb titkos hadműveletében. Csak reménykedhetünk, hogy a filmsztár ezzel a filmmel letörli A múmia kudarcának keserű szájízét…

 

Csempész. Besúgó. Áruló. Hazafi. A nyolcvanas évek Amerikájának egyik leggazdagabb embere, akiről senki sem hallott. Határtalan vagányságával és kiapadhatatlan életörömével Barry Seal (Tom Cruise), a TWA pilótája déli szülővárosának igazi hőse.

Felesége, Lucy (Sarah Wright) nagy meglepetésére a szimpatikus vállalkozó a TWA légitársaság megbecsült pilótájából korunk egyik legnagyobb botrányának kulcsfigurájává válik. Nehéz ésszel felérni, hogy Barry ügyködése szimpla csempészakciókkal indul, míg végül részt vesz egy hadsereg felállításában és egy háború finanszírozásában.

Miután a menő pilóta ládaszámra szállít Kalasnyikovot a kormány egyik titkos ügynöksége megbízásából és kokaint a saját szakállára, az Irán-kontra ügy kulcsfigurája lesz belőle, amivel egy vagyont keres. Fegyvert cserél túszokra, részt vesz közép- és dél-amerikai drogbárók magánhadseregeinek kiképzésében – Barry olyan mesebeli hőssé válik, aki a rendszer ellen dolgozik. S hogy tud-e nyugodtan aludni? Hát persze! Minden legális, ha a jó fiúknak dolgozol.

Ilyen is csak Amerikában történhet

Erről szól az életem. Valahányszor egy darabban szállok le, az már sikeres landolás volt.

Barry Seal

2012-ben Doug Davison, a Quadrant Pictures producere filmötleteket keresett, amikor találkozott az akkor még viszonylag ismeretlen forgatókönyvíróval, Gary Spinellivel. Rövid bemutatkozás után Spinelli prezentált néhány történetkezdeményt, de nem aratott velük sikert. Már éppen menni készült, amikor említett még egy projektet, amin éppen dolgozott. A forgatókönyvíró nem sokkal korábban látta Az Argó-akciót (a film az 1980-as teheráni túszszabadításról szólt, amelyet a CIA szervezett – a ford), és ennek nyomán érdekelni kezdték a korszak többi elhallgatott CIA-botrányai. Amint kutatni kezdett, rábukkant Barry Sealre, akinek lenyűgöző személyisége azonnal megragadta figyelmét.

„Gary elmesélte Barry sztoriját, különös tekintettel a kalandokra, amiket átélt – meséli Davison. – Barry nem egyszerű drogcsempész volt, hanem derék férj is, aki imádta a feleségét, miközben kettős életet élt. Na pont ilyen sztori kellett nekem!”

Spinellit lenyűgözte a tény, hogy Seal a hetvenes évek végétől a nyolcvanas évek közepéig mennyi bűncselekményt elkövetett, és mindet megúszta – ami ma már lehetetlen lenne. „A Nagymenők az egyik kedvenc filmem, és valami hasonlót kerestem, amit meg is találtam Barry sztorijában – mondja a forgatókönyvíró. – A történelem eltitkolt darabkájára bukkantam. Egy kis sztori az egész, ami azonban befolyásolta a történelmet, és mindez ott bújt meg Barry városában, az arkansas-i Menában.”

A következő fél évben Davison és Spinelli beleásták magukat Seal múltjába. Amint egyre több összefüggésre bukkantak, elámultak, Seal milyen bonyolultan belefolyt az amerikai kormány különféle hadműveleteibe, akárcsak a kolumbiai és a medellini kábítószerkartellekkel fenntartott kapcsolatokba. Ami a lényeg: Sealnek hatalmas szerepe volt abban a botrányban, amely beárnyékolta Ronald Reagan nyolcéves elnöki hatalmát.

Davison élénken emlékszik arra az időszakra, amikor az Irán-kontrák ügy állt a nemzetközi figyelem középpontjában. „Barry történetében az ragadott meg leginkább, hogyan segítette a kormányt abban, hogy finanszírozhassák a kontrák háborúját.”
(Az Amerika közvetlen befolyási övezetébe tartozó Nicaraguában a baloldali sandinisták 1979-ban megdöntötték a véres Somosa-diktatúrát. Ellenük szervezkedtek a szomszédos Hondurasban a kontrák – összesen kb. 23 ezer főnyi jobboldali milíciák –, amelyeket az USA nyíltan támogatott. A Szenátus betiltotta a támogatást, amely azonban titokban folyt tovább. Az USA korszerű fegyverekkel látta el a kontrákat, amit abból finanszírozott, hogy az időközben kitört irak-iráni háborúban fegyvert szállított Iránnak – ami szintén tilos volt az embargó miatt –, és az így befolyt összeg egy részét irányították át a felkelőknek. Ez volt az 1986-ban kirobbant Irangate. – a ford.)

Egy igazi csirkefogó

Seal megragadta a kínálkozó alkalmat – holott bármit csinált, illegális volt –, rengeteg pénzt keresett, és veszettül veszélyes életet élt. Segédkezett a kormány kétes üzelmeiben, hogy felfegyverezzék a Nicaraguai Szabadságharcosokat (a kontrákat) a sandinisták ellen. Spinelli meglátta benne a tipikus mozihőst, aki bármire kapható csirkefogó: ha kell, drogot csempészik, fegyverrel kereskedik, miközben bonyolult motivációk hajtják.

Fentiek ellenére Seal annyira rokonszenves családapa – akinek láthatóan fogalma sincs arról, hogy sorozatosan súlyos bűncselekményeket követ el –, hogy nem lehet nem szeretni. „Az egyik legérdekesebb dolog Barryvel kapcsolatban, hogy sosem ártott senkinek, miközben a világ legnagyobb drogcsempésze lett – mondja Spinelli. – Azóta sem akadt, aki túlszárnyalta volna.”

A kutatómunka végeztével Spinelli többször is átdolgozta a forgatókönyvet. Amikor kész lett, Davison átadta barátjának, Kim Roth producernek, az Imagine vezetőjének, és az Imagine-től szintén csatlakozott a projekthez Brian Grazer Oscar®-díjas producer is (Amerikai gengszter, 8 mérföld, Egy csodálatos elme). Az egyszerű déli pilótával meglett az Imagine új antihőse.

Roth első benyomása az volt a forgatókönyv olvastán, mennyire pimaszul megnyerő és mozivászonra termett Barry Seal figurája. „Barry belép bármelyik szobába, és mindenki azonnal rajongani kezd érte – magyarázza a producer. – Gary azóta ezzel a történettel kelt és feküdt, amióta utánanézett, melyek voltak a legnagyobb CIA-botrányok. Minden forgatási napon kint volt, és segített Tomnak és Dougnak a munkában.”

Két régi társ

Tom és Doug alatt Tom Cruise nemzetközi szupersztár és Doug Liman sikerrendező értendők, akik legutóbb A holnap határa című sci-fi akciófilmben dolgoztak együtt, és azóta is közös projektet kerestek. Amikor Grazer elküldte nekik a forgatókönyvet, tudták, hogy itt az újabb nagy alkalom.

A hangsúlyok természetesen elkezdtek áttolódni, ahogy az alkotók nekiláttak elképzelni a filmet. „Amikor Tom és Doug elkezdtek közösen gondolkodni, az eredetileg életrajzi történet egyre több komikus elemet kapott, annak alapján, hogy Barry milyen súlyos döntéseket hoz, amelyek kihatnak az életére” – magyarázza Davison.

Etikátlan hekkerek

Grazer régóta rajongott azokért a karakterekért, akik meghekkelik a rendszert, és tudta, hogy Liman ugyanígy gondolkodik. „A legtöbb rendezőnek van egy jól bevált komfortzónája, amelyben szeret elmolyolgatni, Doug viszont annyiban rokon Barryvel, hogy magasról tesz a tekintélyre, szeret kockázatot vállalni és sosem csinálja kétszer ugyanazt.”

Liman, aki úgy jellemzi a filmet, hogy „tényeken alapuló szórakoztató hazugság”, amióta csak az eszét tudja, azokat a történeteket szereti, amelyekben rendkívüli hősök keresztbe tesznek a rendszernek. „Barry Seal fogta a kormányt meg az országot, rálökte egy hullámvasútra, aztán nevetve hátradőlt – magyarázza a rendező. – Ez a szórakoztató film több izgalmas elemet ötvöz: részben szatíra, részben thriller, vígjátéki tüskékkel jócskán megspékelve, ami percenként meglepetést okoz a nézőnek.”

Nem csupán a producerek rajongtak a témáért. A rendező apja, Arthur L. Liman volt az Irán-kontra ügy szenátusi vizsgálóbizottságának főtanácsadója – személyesen kérdezte ki Oliver North ezredest. (North ezredes szervezte meg, hogy illegálisan fegyvert adjanak el Iránnak cserében a Libanonban fogva tartott amerikai túszok elengedéséért. Az akció második szakaszában a fegyverekért kapott pénzből Amerika szintén illegálisan támogatta a kontrákat. North-t elítélték, majd felmentették. Ma tévés politikai kommentátor és hadtörténész. – a ford.)

Apa emlékei

A rendező felhasználta édesapja emlékeit a film készítése során, és jókat beszélgettek arról, mennyire abszurd volt az akkori amerikai kormány taktikája.

Limannek tetszett, hogy rengeteg film szól olyan emberekről, akiken átgázol a kormány, Seal viszont laza mozdulattal átveri a Fehér Házat. „Barry afféle kalandor, aki belebotlik a nyolcvanas évek számos fontos szereplőjébe, például Reagan elnökbe, Manuel Noriega panamai diktátorba, Bill Clintonba és Oliver North-ba.”

Ahogyan egy tipikus amerikai sikertörténetben lenni szokott, Seal először azt kapja feladatul, hogy felderítő munkát végezzen a kommunisták dél-amerikai tevékenységével kapcsolatban, végül pedig eljut odáig, hogy fegyvert szállít a térség kommunistaellenes erőinek. Amerika kétfrontos háborút folytat: a kábítószer, illetve a kommunisták ellen, és Seal mindkét frontot kiválóan ismeri. „Igazi megalkuvó volt, és bármit is szállított, visszafelé üres volt a gépe – magyarázza a rendező. – Ha éjszaka kellett végrehajtani az akciót, ami illegális volt, Barry Seal volt az ő emberük. Mivel a CIA megbízásából végzett illegális feladatokat, oda-vissza szabad volt az út számára. Semmi értelmét nem látta annak, hogy visszafelé üres géppel repüljön, ezért Barry úgy gondolta, jól megrakja droggal. Ennek az lett a vége, hogy egyszerre dolgozott az amerikai kormánynak és a kolumbiai drogkartellnek, amiről a felek mit sem sejtettek. Tehát kettős játékot űzött, amiből mesésen meggazdagodott. De neki ez az egész nem a pénzről szólt.

Az izgalom, a kaland hajtotta, meg hogy kedvére röpködhetett ide-oda.”

Seal története annyira hihetetlen, hogy elmeséléséhez szatirikus, ironikus és gyakran tragikomikus ábrázolásra van szükség, meg hogy a néző belsőnézetes perspektívából lássa a történéseket.

A családért mindent

Cruise és Liman, akik maguk is tapasztalt pilóták, igyekeztek megragadni Barry életének emberi aspektusait, azt a küzdelmet, ahogyan megpróbál normális családi életet élni, miközben egyik életveszélyes kalandból a másikba csöppen. Barry odavan a feleségéért, Lucyért, és bármit megtenne, hogy ő és a gyerekeik boldogak legyenek. A családi életük szenvedélyes, de alkalmazkodik a körülményekhez. A karaktereket természetesen a Seal család tagjai alapján formálták meg, de mint minden filmben, az alkotók fenntartották maguknak a művészi szabadság jogát.

Cruise azért szeretett bele ebbe a hihetetlen történetbe, mert még hasonlóval sem találkozott soha. „Mark Twain az egyik kedvenc íróm, és szerintem nagy hatással volt Garyre. Barry Seal nagyon különleges korszakban élt, ami soha többé nem fordul már elő sem általában, sem a repülés történetében. Olyan kalandos élete volt, hogy emberi ésszel alig felfogható.”

Cruise-t nemcsak Seal kalandjai ragadták meg, hanem az is, mennyire kettős lelkületű ember volt. „Nagyszerű pilóta volt, miközben imádta a családját. Ugyanakkor be kell látnunk, hogy ő afféle antihős is, aki betegesen kalandfüggő. A törvények fölött állt, ami egyedülálló volt a repülés akkori időszakában. Manapság minden rettenetesen kontrollált és szervezett, az égbolt úgyszólván betelt. Ő meg a többi pilóta akkoriban még elképesztően meredek dolgokat engedhettek meg maguknak.”

Folytatjuk…

-PS4Pro-

FORRÁS: UIP Dunafilm

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here sincs 2019.