A Microsoft is félbehajtható eszközön dolgozik? Új Surface jön?

TECH HÍREK – Mostanában a félbehajtható mobil/tablet eszközök felkapottak lettek (és eközben sikerült a Samsungnak sikerült lemaradnia az első piacra kerülő termék posztjáról…), nem csoda, ha mások is ezen dolgoznak.

A WCCFTech arról ír a The Verge révén, hogy mivel a Microsoft a Surface név alatt ad ki hordozható eszközöket, esélyes, hogy a félbehajtható változat, amin a cégen belül dolgoznak, már szintén ezen a néven fog kijönni. Készül náluk más is – az Andromeda kódnéven például egy két kijelzős eszköz fut, és a PC-gyártókkal is együttműködik a redmondi cég a kettő-az-egyben termékek készítésében.

Eközben a Windows-t is egyesítené a Microsoft, ugyanis a Microsoft Composable Shell (C-Shell) és a jelenleg a Surface Hub 2 által (és hamarosan a HoloLens 2 által is használatra kerülő) Windows Core OS segítségével ezt szeretné elérni. Pár napja a Windows 10 buildjeiből is látható volt már olyan, ami két kijelzős funkciókkal rendelkezik. Korábban már a Google is beszélt arról az Android Dev Summiton novemberben, hogy az Android a jövőben támogatja majd a félbehajtást is.

Szóval a Microsoft is beszáll az üzletbe, így a Royole, a Samsung, a Huawei, és az OPPO után ők is félbehajtható készülékekre (nem telefonokra – hívásokat a Microsoft eszközeivel nem nagyon lehet megejteni) készülhetnek. Talán 2020-ban lehet ennek a készüléknek a megjelenése – idénre a Surface Pro újratervezett kiadása lehetséges.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu