Medieval Dynasty – Társadalombiztosítás

TESZT – Vegyük a középkort, adjunk hozzá túlélésre és kraftoláshoz szánt elemeket. Ehhez pedig keverjünk olyan játékmenetet, ami kb. az Animal Crossingra hasonlít (persze ennél komolyabb hangnemmel). Ezt kapjuk a Medieval Dynasty-val, ahol egy kis faluból kell maradandó dinasztiát teremteni, és eközben ügyesen az erőforrásainkat is kezelnünk kell.

 

 

Vadássz, élj túl és vezess a zord középkorban. Teremtsd meg saját középkori dinasztiádat, és biztosítsd hosszú távú virágzását, vagy halj bele a próbálkozásodba!

 

A Render Cube RPG-je, a Medieval Dynasty PC-n már elérhető, de a készítők a jövőben VR-re is szeretnék átültetni.

 

Fából túlélés

 

Egyszerű teendőink vannak. Favágás, vadászat, tisztálkodás, továbbá a többi falulakó igényeinek teljesítése, és eközben lassan az erőforrásaink kezelése sem marad el, miközben remélhetőleg falunk lassan életre kell. Mindezt nyugodt, kényelmes tempóban, amit még be is lehet állítani saját ízlésünk szerint. Alapból egy évszak három napból áll, egy nap pedig kb. 25 percet igényel, úgyhogy jó egy és negyed óra egy év, de ezen módosíthatunk az elején, ha kicsit gyorsabbra vennénk a tempót. Nem biztos, hogy érdemes. A cselekedeteinkért az adott kategóriákban skilleket megnyitó tapasztalati pontok járnak. Minél többet vágunk fát, annál jobbak leszünk az erőforrások kinyerésében (több tapasztalatot szerezhetünk, gyorsabbá válhatunk, vagy több erőforrásra tehetünk szert), és ez a rendszer nem túlzottan összetett. Ugyanez karakterünk statisztikáira is vonatkozik. Az évszaktól függően figyeljünk oda a ruházatára, meg az alapvető dolgokat se felejtsük el (mihamarabb fogyasszuk el étkünket, mielőtt megromlik), és így kicsit a stratégiára is figyelni kell, ahogy Racimir, a háborúból menekült hősünk elkezdi megkeresni nagybátyját, hogy segítsen, csakhogy ő meghalt, ám családi kapcsolatainak köszönhetően földet örököl, és így illeszkedik be új lakhelyén.

Ez a sztori amúgy nagyon minimális, és en bloc nem sok szerepet szolgál; csak az alapokra jó, többre nem, arra viszont megfelel. Karakterünk tizennyolc évesen kezd, és megtanul kertet építeni, kést kraftolni, csapdát felállítani, úgyhogy a túléléshez megkapja az alapokat, ami izgalmasan is hangzik, de ezt csak rövid távon lehet mondani a Medieval Dynasty-ról, amire a legjobb jelző az lehet, hogy felszínes, de erről kicsit később. Az építés és a kezelés jó (az utóbbi többnyire), és jól esik nulláról felépíteni a házunkat, majd családot alapítani, majd idővel további házakat építve kiterjeszteni a falunk méretét, amivel akár lassan egy polgármester válhat belőlünk, és mi határozhatunk arról, hogy ki mivel foglalkozzon. Ennek az lesz a velejárója, hogy a többi lakót is boldognak és jóllakottnak kell látnunk, különben az sem kizárt, hogy faképnél hagynak minket. Ha idáig eljutunk, akkor sokkal változatosabbá fog válni a játékmenet, és rá is fér a játékra.

 

 

Mélység…?

 

Az előző oldalon már meg lett említve, hogy a Medieval Dynasty felszínes. Amikor monotonná válik a játék (mert még maguk a párbeszédek is kiszámíthatóak az igazán élettelennek, száraznak ható NPC-kkel), akkor ott romlik a hangulat. Nincs a játék teljesen szinkronizálva sem, így csak pár sort fogunk hallani, a többi szöveget (ami akár több bekezdésnyi is lehet) már olvasnunk kell, ami nem szórakoztató. A küldetések változatossága is unalmas, ahogy egy pontból a másikba kell mennünk, és eközben tény, hogy a világ térképe nagy, karakterünk belefárad, és néha még várnunk is kell, hogy teljesíthessük a feladatainkat. A játékmenetben el tudunk akadni. Ez nem valami idióta vicc. A játék gombkiosztásában van egy unstuck gomb, amivel vissza tudjuk tenni hősünket egy olyan helyre, ahol szabad lennie.

A karakterek kinézete is gyenge. Azon túl, hogy az NPC-kben nullához konvergáló élet van, a modellek minősége is mondhatni pocsék, és aki interakciót lát két NPC között, menjen el lottózni, mert erre nincs példa. Szerencsénkre az évszakonként eltérő kinézetű terület hangulatos kinézettel bír, de eközben ne felejtsük el, hogy fontos döntés az első otthonunk elhelyezése is, ugyanis nem biztos, hogy jó ötlet lesz például teljesen félreeső helyen lennünk. A hangok és a zenék megfelelőek, de a tárgyak elővétele és eltétele eléggé gyopár, mert néha túlkomplikál mindent. Egy vödör víz kiűrítése a fürdéshez is többszöri inventory-látogatást igényel. Egyszer ki kell venni a kezeinkből a vödröt, majd utána megint a kezünkbe kell tenni. Ekkor már üres lesz a hordó, de megint fel kell tölteni azt vízzel. Annyira idegesítő tud lenni ez a monoton, fárasztó kezelés.

 

 

Családbarát

 

A Medieval Dynasty nemrég jelent meg konzolokra, miután több mint egy évet eltöltött PC-n. A konzolos verzió nem sokat tett hozzá a PC-s kiadáshoz, úgyhogy ugyanúgy egy 6,5-es értékelést kap itt is, ott is. Szórakoztató és hangulatos tud lenni, de vannak idegesítő, zavaró, vagy nem éppen kidolgozott elemek, amik az összképen rontanak. Ha kicsit változatosabb küldetésekkel rendelkezne, esetleg a karakterek is szebben néznének ki, akkor lazán megérdemelne egy hetest. De anélkül nem, viszont az mindenféleképpen pozitív, hogy a játék tempóját mi magunk határozhatjuk meg. Ezt nem sokan kínálják ebben a műfajban.

-V-

Pro:

+ A tempója rajtunk áll
+ Szórakoztató tud lenni
+ Évszakonként eltérő látvány és kihívások halmaza

Kontra:

– Kicsit unalmassá válik a küldetései jóvoltából
– Élettelen NPC-k és dialógusok
– A kezelőfelület


Kiadó: Toplitz Productions

Fejlesztő: Render Cube

Stílus: túlélés, RPG, szimuláció

Megjelenés: 2021, szeptember 23. (PC) / 2022. október 6. (konzol)

Medieval Dynasty

Játékmenet - 7.8
Grafika - 7.2
Történet - 4.1
Zene/hangok - 8.4
Hangulat - 6.5

6.8

KORREKT

Túlélem én.

User Rating: Be the first one !

Spread the love
Avatar photo
Grabbing controllers since the middle of the nineties. Mostly he has no idea what he does - and he loves Diablo III. (Not.)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu