„Mindig is közel állt hozzám a horror műfaja” – Beszélgetés Bergendy Péterrel, a Post Mortem rendezőjével

INTERJÚ – Nemrég volt szerencsénk megnézni a Post Mortem című magyar horrorfilmet, amely szerintünk kifejezetten jól sikerült, egyszerre hangulatos és kellően borzongató alkotás volt, melyet a vizuális világa miatt is érdemes moziban megnézni. A vetítés után a rendezővel, Bergendy Péterrel ültünk le beszélgetni nagyon sok mindenről, ami e filmhez, vagy a horror műfajához kötődik.

 

theGeek: Bár már készült eddig is horrorfilm Magyarországon, de összességében ez egy eléggé „parlagon hagyott” műfaj hazánkban. Mi az oka annak, hogy ennyit kellett várni rá, hogy egy igazán fontos és jelentős horrorfilm készüljön nálunk?

 

 

Bergendy Péter: Magyarország valóban nem nevezhető a horrorműfajban járatos országnak. A némafilmkorszakban készült két ilyen zsánerű film, bár az egyik inkább science-fiction, a másik pedig elveszett, szóval sokat nem tudunk róla. Ugyan voltak még független filmes próbálkozások, de ilyen nagyszabású horrorfilm még nem készült. Ennek az is egyik oka, hogy a rendszerváltás előtt burzsoá műfajnak  kikiáltották ki a horrort, be sem mutatták a mozikban a filmeket, letiltották. A mai napig rajta ragadt ez a bélyeg – olyannyira, hogy amikor elkezdtük a filmet felépíteni a döntőbizottság azt mondta, hogy „már pedig Magyarországon nem készülhet horrorfilm” – aztán sikerült erről meggyőzünk őket, hogy minőségi filmet fogunk készíteni, de nem volt egyszerű menet. A vizsga és a Trezor sikere után gondoltam arra, hogy akkor itt az ideje, hogy horrorfilmet készítsek, mert mindig is közel állt hozzám ez a műfaj. Aztán ennek hatására, meg annak is, hogy minőségi filmet szeretnénk alkotni, sikerült átverekednünk magunkat a kezdeti ellenálláson. A végén aztán már tényleg egyöntetű döntéssel mondtak igent. Nehéz menet volt, az biztos. A korábbi filmjeimnek volt köszönhető, hogy rábólintottak.

 

tG: Mi az, ami ehhez a műfajhoz igazán vonzza?

 

B.P.: Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy én még a gyerekkoromban láthattam horrorfilmeket. Még a rendszerváltás előtt Super 8-as formában adtak ki rövidítve nagy hollywoodi filmeket, például Az ördögűzőt, Óment és más horrorokat ekkorra már láttam. Persze, ez nem azt jelenti, hogy csak ezt a műfajt szeretem, például délután megnéztem a Bud Spencert, este pedig az Ingmar Bergman a Haladás című filmjét moziban. Akkor kicsit más volt a filmfogyasztási szokások. Aztán pszichológusként a horrorfilmek pszichológiájából írtam a diplomamunkámat. A benne lévő szimbólumokkal, illetve a horrorfilmeket kedvelő emberek személyiségével foglalkoztam, úgyhogy próbáltam mindig közel maradni a tűzhöz. Aztán elteltek az évek és most tértem vissza a műfajhoz, amikor végre volt lehetőség ilyen filmet készíteni.

 

tG: A film korszakában mit tart érdekesnek leginkább?

 

B.P.: Én szeretem a történelmi filmeket. A rendezőnek az egy nagy kihívás és egyben nagyszerű játék, hogy egy olyan világot kell létrehoznia, ami nem létezik. És ilyenkor el lehet veszni a részletekben, hogy az a fonográf igazi fonográf-e, vagy a fényképezőgép mennyire korhű. Megsúgom, hogy a filmben minden igazi és korhű ezekből az eszközökből.

 

tG: Pedig egy oldalon valami olyasmit írtak, hogy a fényképezőgépen a kupak műanyagból van…

 

B.P.: Igen, írtak olyat, de az nem műanyag, hanem fém, csak feketére van festve. Az egyik beállításban látszik is a festék kopása alatt a csillogó fém. Aki ezt írta, az nem ment oda, és nem kocogtatta meg, hogy az nem műanyagból van, nem láthatta, hogy eredeti. Visszatérve a történelmi filmekre: nagyon jó egy ilyen történelmi filmet csinálni, ezért is gondoltam, hogy egy ilyen környezetben kellene egy ilyen filmet alkotni. Másrészt az 1918-as év utáni korszak a magyar történelem legsötétebb, legsúlyosabb és legtraumatikusabb időszaka volt. Nem véletlenül helyeztük el ebben a korszakban ezt a filmet, mert ez az a korszak, amikor a kísértetek életre kelnek.

Nem beszélve a spanyolnátha járványról, amely akkor pusztított. Arra gondoltunk Hellebrandt Gábor alkotótársammal, hogy érdemes lenne ezt a post mortem fotózást összevetni a kísértettörténetekkel, mert ez egy elég érdekes összefonódás lehet. Azt vettem észre, hogy ezek a post mortem képek nagyon felkeltik az emberek érdeklődését, mert az egész nagyon morbid és fura számunkra. A kísértettörténetek iránti érdeklődésem pedig onnan származik, hogy azoktól félek igazán, más horroroktól kevésbé. Ezt a kettőt akartuk ötvözni ebben a korszakban.

 

tG: Nekem az jött le a főszereplő karakterről, hogy ő egy olyan szimpatikus figura, aki nincs igazán erőteljes jellemvonásokkal felruházva, inkább egy olyan karakter, akinek a szemszögén keresztül látjuk az eseményeket. Kicsit olyan „semleges” karakter, mint például Willard az Apokalipszis mostban. Ez mennyire volt tudatos döntés?

 

B.P.: Alapvetően tudatos volt, hiszen nem véletlenül választottuk Klem Viktort a főszerepre. Őt szeretik a nézők és jó katalizátorfigura tud lenni a filmben. Belecsöppen az eseményekbe, megjárja a túlvilágot és találkozik a kísértetekkel a maguk valójában. Valamit ezzel kezdenie kell. Összefut a kislánnyal, aki szintén járt a túlvilágon és egy apa-lánya kapcsolat alakul ki közöttük a földöntúli tapasztalat közvetítésével.

 

tG: Milyen európai, amerikai vagy ázsiai horrort szeret, és melyek jelentettek inspirációt?

 

B.P.: Furcsa módon én az ázsiai horrorfilmeket nem kedvelem, pedig az én filmem népszerű lehetne arrafelé, mert a kísértettörténetek ott jól működnek. Amelyek igazából a kedvenceim az Az ördögűző, ami egy korszakalkotó alkotás, vagy a Halloween, amit Münchenben láttam 1979-ben, moziban. Illetve még a Ragyogás is idetartozik – leszámítva az utolsó 10-15 percét. A főhős ugyanis nem fagyhat meg, az egy teljes félreértése az eredeti műnek. Föl kell robbannia, ahogy a regényben is felrobbant. Ugyanakkor az egyik legfélelmetesebb, legikonikusabb horrorfilm.

 

FILMKRITIKA – Az AZ - Második fejezet után az Álom doktor képében itt az újabb Stephen King adaptáció.

tG: A legutóbbi folytatást, az Álom doktort látta?

 

B.P.: Csak nagy nehezen tudtam végig nézni, a könyvet is csak a feléig tudtam elolvasni. Nem értem, minek kellett bele ez az egész szekta-vonal. Nagyon félrement az egész.

 

tG: Melyek voltak legnehezebb és legizgalmasabb forgatási pillanatok?

 

B.P.: Mindegyik. Amikor eredetileg kiszámoltuk, hogy hány nap kell a forgatásra, 55 nap jött ki, de csak 41 napot tudtunk a költségvetésünkből kihozni. Ez azt jelenti, hogy végigrohantuk a forgatást, rohamtempóban kellett csinálnunk az egészet. Egyszer-kétszer felvettük a jeleneteket, és mentünk tovább. Sajnos ilyen a magyar filmkészítés, de hát ez volt a Trezornál vagy A vizsgánál is. Pedig ilyen filmben vannak időigényesebb dolgok is, mint például a kaszkadőrmunka. A magyar kaszkadőrök ugye az amerikai filmekhez szoktak, ahol bőven van idő mindenre. Bejön… pepecsel… lerak… beolajozza a csigát… próbál… próbál megint… Nos, mindez itthon nem működhet, mert nem férünk bele a forgatási időbe. Voltak is emiatt gondok, de aztán megbékéltünk ezzel a nehézséggel. Ami nehéz volt, hogy akciódús filmet rövid idő alatt nem lehet készíteni, és ebben a filmben nagyon sok minden történik. Eleve az volt a célom, hogy ha a néző kifizeti a méregdrága mozijegyet, akkor kapjon sok élményt a pénzéért. Próbáltunk minél több szórakoztató, izgalmas vagy akár humoros dolgot is belevinni. Remélem, hogy a néző mindezt értékelni fogja.

 

tG: Három kedvenc filmet említett: Az ördögűző, Halloween, Ragyogás… Mind a háromban van gyerekkarakter, pedig ezek kemény horrorfilmek – csakúgy, mint a Post Mortem. Korabeli interjúkat és cikkeket olvastam arról, hogy e filmekben figyeltek a gyerekekre, hogy ne találkozzanak ők maguk a horrorelemekkel. Felmerül a kérdés, hogy mennyire lehetett Fruzsinát megóvni valahogy a traumatikusabb horrorjelenetektől, hiszen rengeteg közös jelenete van például a holttestekkel? Nem lehetett ugye elzárni az horrorisztikus eseményektől…

 

B.P.: A forgatáson ez nem tűnt annyira rettenetesnek. Volt pszichológus, aki foglalkozott rendszeresen Fruzsival. Fruzsi egyébként szereti a horrorfilmeket. Pont ez a 12 éves korszak, amikor az emberek elkezdenek horrorfilmeket nézni, amikor a barátnővel vagy baráttal együtt nézzük a tévében a horrorfilmet és sikongatunk és elbújunk a takaró alá. Másrészről a horrorfilmkészítés az vicces dolog, ez valahol egy játék. Mi is úgy csináltuk, mintha játszanánk. Beavattuk mindenbe, átbeszéltünk mindent.

Egyszer azért az egyik gyerekszereplőnél előfordult, hogy nem tudta, hogy meg fog jelenni egy olyan szereplő mellette, akinek maszk van az arcán. Ő megijedt és meg kellett vele beszélni, hogy ez egy maszk és megmutattuk, ki van a maszk mögött. Átbeszéltünk vele mindent, nem hagytuk magára az élménnyel, és jól feldolgoztuk vele szerintem. Egyébként az, hogy gyerekek szerepelnek ezekben a filmekben, szintén nem véletlen, mert az olyan gyerekkori traumák, amelyek a horrorban megjelennek, a felnőttek számára is felidézhetők, és ilyen módon át tudják élni és fel tudják dolgozni ezeket. Nem magában azzal, ha megnézik a filmet, hanem azzal, ha utána beszélgetnek róla.

 

tG: Fruzsi látta egyébként a filmet?

 

B.P.: Igen, amikor elkészült a film, akkor tartottunk belőle egy vetítést, amelyen négyen-öten voltunk, és őt is elhívtuk.

 

tG: És nem félt?

 

B.P.: Hát azt tőle kellene megkérdezni. Remélem, hogy félt, mert hát az a lényege a horrorfilmnek, hogy féljen, haha. De azért az más, hiszen mi vagyunk benne, ha félünk, biztosan nem úgy, mint ahogy más fél.

 

tG: A Post Mortem egyaránt tartalmaz lassan építkező, pszichológiai elemeket a film elején és a második felében hagyományosabb, populárisabb megoldásokat. Volt egy fő irány, amerre a film menni akart?

 

B.P.: A mai horrorfilmekben ezek a lassú, suspense-es jelenetek nem igazán divatosak. A mai fiatal közönség a gyorsra vágott, pergős dolgokhoz szokott. Ha megnézzük a hasonló témájú filmeket, akkor a hosszabb, feszültségkeltő jelenetek nincsenek nagyon elhúzva. De úgy gondoltam, hogy mivel én csinálom ezt a filmet, és én szeretem az ilyesmit, az elején megengedhetem magamnak, hogy ilyen, klasszikusabb horrorjeleneteket is belerakjak. Tehát olyanokat, ahol a főhős megy hosszasan a folyóson, és nem történik semmi. Én ezeket nagyon bírom.

 

tG: Igen, ez a klasszikus hitchcocki iskola…

 

B.P.: Igen, pontosan. Tehát, amikor várjuk, hogy történjen valami, aztán vagy történik, vagy nem. A filmnek a vége felé viszont fel kell pörgetni az eseményeket, mert fent kell tartani a néző érdeklődését. Valóban vannak benne… akár lehet ezeket „kliséknek” is nevezni, de én azért nem nevezném annak, mert egy romantikus filmben, az, hogy csókolóznak, az klisé? Klisé, de csók nélkül nincs jó romantikus film. Ugyanúgy, ebben is vannak olyan jelenetek, amelyeket lehet, hogy már láttunk máshol, de ilyen akkor is kell bele. Tehát egy olyan jelenet, ahol fut felénk a rém és el akar kapni, ez lehet, hogy klisé, de akkor is olyan elem, amelynek szerepelnie kell egy horrorfilmben. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy olyan elemek is vannak a filmünkben, amelyek originálisak, eredetiek. Például olyan halálesetek vagy egyéb ijesztő dolgok, amelyeket én legalábbis még nem láttam máshol.

 

FILMKRITIKA - A film azt a stílust idézi, amelyet James Wan a Démokok között első részével megalapozott, anélkül, hogy saját identitást teremtene.

tG: Egyébként pont azon gondolkoztam, hogy mitől van az, hogy az amerikai horrorfilmek már nem elég félelmetesek? (Ebből a szempontból is tetszett nekem a Post Mortem.) Most kapásból például a legutóbbi Démonok között jutott eszembe, ami hatalmas csalódás volt… Tehát miért halad ebbe az irányba az amerikai horrorfilmgyártás? Miért tudják egyre kevésbé elérni a megfelelő félelemkeltést? Ennyire magas lenne már az ingerküszöbünk?

 

B.P.: Két ok miatt… Egyrészt azért, mert ezt nagyon nehéz megcsinálni. Ez embert próbáló feladat, hogy valami félelmetest hozzunk létre. Nem is tudom, hogy pontosan hogyan kell… Ebben a filmben szerintem azért van egy-két félelmetes rész vagy ijesztő jelenet. Egész biztos, hogy legalább egy van benne, ami elég nagy teljesítmény, mert hát honnan tudjam, hogyan kell horrorfilmet csinálni? Láttam sokat, de megalkotni azért azt nem olyan könnyű.

Másrészről pedig a mai filmek egyre pörgősebbek, egyre gyorsabb tempóra vágják, ami szerintem ellene szól a félelemkeltésnek. Tehát arra gondolok, hogy gyorsan történnek események és gyorsan túl vagyunk rajta. Kell egyfajta lassúság a horrorfilmben… amit azért mi sem mertünk megcsinálni, csak a film első harmadában. Sajnos a mai fiatalok már a gyors dolgokhoz szoktak és szintén sajnálatos módon ezek nem működnek szerintem a mai horrorfilmekben.

Illetve még azt is hozzátenném, hogy ahhoz, hogy valami kellően félelmetes legyen, olyan személyiségű alkotóra van szükség, amiből jön, hogy az félelmetessé válik. Tehát Andy Muschietti, aki a Mamát és az AZ-t rendezte, vagy James Wan, aki az első két Démonok között horroroknál állt a kamera mögött, szerintem bennük van valami olyan „betegség”, ami átsugárzik a filmjeiken. Bennem ilyen betegség szerintem nincs. Az a játékosság, amire szintén szükség van a horrorfilmekben, bennem is megvan, de bennük van egy olyan plusz, ami sugárzik a filmjeikből. A Post Mortemben is van egy-két ilyen, de ahhoz, hogy még betegebb legyen, az alkotónak is betegnek kell lennie.

 

tG: Mondjuk Wan legutóbbi filmje, az Eleven kór inkább beteg volt, mint félelmetes.

 

B.P.: Ez is érdekes, hogy ő egy nagyon tehetséges pali, tehát az eredeti Démonok közöttben – annak ellenére, hogy az egy gyors típusú horror – nagyon ügyes megoldások vannak. Viszont a legutóbbi filmje, az Eleven kór egyszerűen rossz film. Miért? Hogyan? Hiszen ezt ő csinálta… Az mégis hogy lehet jó, ez hogy lett rossz? Tehát ez is azt mutatja, hogy nagyon nehéz eltalálni azt, hogy mitől lesz működőképes egy horrorfilm. A Post Mortem esetében biztos, hogy a hangulatát, a miliőjét eltaláltuk és vannak benne ijesztő és szórakoztató dolgok is. És azért az, hogy ennyi fesztiválra eljutott és ilyen sok díjat nyert, azért azt mutatja, hogy működőképes horrorfilm.

 

tG: Manapság a videójátékok egyre fontosabbak, sőt, akár történetmesélésben is felértek a filmek világához. A Post Mortem egyébként engem rendkívül erősen emlékeztetett a Silent Hill sorozatra, különösen a Silent Hill 2-re. Azt egyébként mennyire ismered?

 

B.P.: Annyira azt a játéksorozatot nem ismerem, bár megvan nekem is egy-két része.

 

A Bloober Team következő játéka nem lesz az Xbox Series X és az Xbox Series S nyitócímei között.

tG: Vagy itt van például a The Medium, amely szintén párhuzamba vonható hangulatában ezzel a filmmel, és amelyben egy olyan fiatal lányt alakítunk, aki egy romos lengyel SZOT üdülőben nyomoz kísértetek és halottak lelkei után, és amely egy rendkívül izgalmas megoldást alkalmaz, hiszen egyszerre látjuk párhuzamosan a valós világot és a túlvilágot. Ezt érdemes megnézni.

 

B.P.: Jó, ezt megnézem, mert nem ismerem, de hát sok ilyen túlélő horror játék van. Én a legtöbbjüket azért nem szeretem, mert ezekben sok mindent időre kell megcsinálni és én azokat a játékokat nem szeretem. Elég sok mindent kell a valós életben is időre megcsinálni, legalább a játékban hadd ne kelljen – ezért nem szeretem az ilyen típusú játékokat. De például a Blair Witch Projectből készült annak idején (2000-ben jelentek meg a játékok – a szerk.) egy trilógia és az egyik abszolút hasonló hangulatú, mint a Post Mortem. Ott az amerikai polgárháború után játszódik a történet, egy faluban. Ez a „falusi horror” téma a filmekben is létező dolog, és jó filmek készültek, a játékokban pedig abszolút topon van ez a műfaj.

 

Ezt a bátor kijelentést a Capcom producere ejtette meg - Peter Fabiano igencsak bízik a Resident Evil 8-ban, amit végül a japán kiadó mégsem így hív.

tG: A Resident Evil-sorozat legutolsó része: a Resident Evil Village egyébként szintén falun játszódik (ahogy a címe is mutatja), ráadásul Erdélyben, szóval minden gamer erre a játékra asszociált, amikor a Post Mortemet bejelentették.

 

B.P.: Igen, pont emiatt is fogadhatják ezt a filmet jól külföldön, mert hogy magyar, amitől Erdélyre és Drakulára is asszociálnak – mindez nagyon érdekesnek és izgalmasnak hangzik.

 

tG: Lesz a filmnek folytatása? A vége mintha valami ilyesmit sejtetne…

 

B.P.: Torontóban tíz díjat kaptunk, itt az egyik díjnak az volt a neve, hogy „A film, amelynek leginkább akarnánk látni a folytatását”. Szóval ezt fel tudom hozni, hogy itt az ideje, hogy kezdjük el a folytatást. A film készítése során rengeteg ötlet volt a fejünkben, amelyet félreraktunk, hogy ez inkább egy folytatáshoz illik. A húszas évek magyar kisvárosában már jár villamos, oda érdemes lenne egy szeánszosabb, ezoterikusabb dolgot kitalálni a két szereplőnkkel. Meglátjuk, hogy lesz-e rá lehetőségünk, vagy sem.

 

tG: Ha netán a Post Mortemnek a folytatása nem jön össze, láthatunk még horrorfilmet Öntől?

 

B.P.: Van még horror a tarsolyomban, szívesen csinálnék például tinihorrort, amely arról szól, hogy szép fiatalok öldökölik egymást. Aztán van egy másik kísértettörténet ötletünk, amely egyetlen alatt éjszaka játszódik le egy elhagyatott házban, ahová egy parapszichológiát tanuló egyetemista csoport – öt-hat ember a tanárral együtt – bevonulnak, és ott közöttük bizonyos események történnek. Az egy másik kérdés, hogy nem biztos, hogy Magyarország horrornagyhatalommá válik a Post Mortem után, szóval nem lehet borítékolni, hogy lesz ezekre lehetőségünk. Ha igen, akkor szívesen csinálom, ha nem, akkor történelmi filmeket készítenék tovább.

 

tG: Egyébként mi az, ami visszatartja a producereket, hogy magyar horrorfilmeket készítsenek?

 

B.P.: Az, hogy az ilyen film „továbbra sem tartozik az értékes filmek közé”. A zsáner rétegfilmnek számít – pedig külföldön jól eladható.

Az interjút készítette: -BadSector-

 

 

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu